2015. december 5., szombat

A Lepoglavai Büntetés-végrehajtási Intézet bemutatása









A horvátországi szakmai látogatás következő állomása a Lepoglavai Büntetés-végrehajtási Intézet volt, ahol a biztonsági szempontok érvényesítése mellett kiemelt figyelmet szentelnek az ott elhelyezett fogvatartottak foglalkoztatására, képzésére. A 12 éves átlagos ítéleti idővel rendelkező elítéltek részére egy integrált, zárt rendszerű képzési rendszer került kimunkálásra, melynek természetesen velejárója a munkáltatás is, minek köszönhetően viszonylag magasnak értékelhető a munkáltatásban érintettek száma.

A bv. intézet alapításának időpontja 1854-re nyúlik vissza, amikor is a településen található pálos kolostor adott otthont a börtönnek. A munkáltatásra már abban az időben is gondoltak, a fogvatartottak foglalkoztatása céljából egyebek mellett egy vágóhidat működtettek.

Az 1908-1914 közötti időszakban az ír progresszív rendszer mintájára alakították a bv. intézet tevékenységét, majd 1945 után újabb jelentős korszak érkezett el, a munkáltatás területén megvalósított jelentős beruházásoknak köszönhetően.

A pálos kolostor 2001-ig működött a bv. intézet részeként, jelenleg lezárt állapotban áll, a börtönnek otthont adó objektum szomszédságában.

A bv. intézet központi, csillag rendszerű épülete zárt rezsimű, de három félig nyitott és egy nyitott részleg is működik, részben intézeten kívül, a település egyéb területén kialakítva. A zárt rezsim kapacitása 420 fő, a félig nyitott részleg 77 főnek nyújt elhelyezési lehetőséget, a nyitott rezsimben 41 fő van elhelyezve. Látogatásunk napján előbbiek alapján a fogvatartotti létszám 538 fő volt. Ehhez 452 fős személyi állomány párosul.

A túlzsúfoltság a bv. intézet működésében is éreztette hatását, a 140-150%-os telítettségi mutatók eredményeképpen jogászok ráhatására számos fogvatartott kezdeményezett férőhellyel kapcsolatos pereket. A bv. intézet vezetése azonban többnyire bizonyítani tudta, hogy a zsúfoltság ellenére emberséges, emberhez méltó körülményeket biztosítanak, így eddig közel 30 per úgy zárult le, hogy az eljáró bíróság nem adott helyt a keresetnek. Lényeges, hogy a túlzsúfoltsággal kapcsolatos perek esetében a fogvatartottaknak bizonyítaniuk kell, hogy az egészségügyi állapotuk a zsúfoltság miatt romlott meg.

A központi fűtéssel ellátott zárkákon belül ajtóval leválasztott, külön légterű wc és mosdó került kialakításra. Minden olyan fogvatartott, aki nincs fogdán vagy a biztonságra nem jelent kiemelt veszélyt, csak a zárás és a nyitás közötti időszakban köteles a zárkájában tartózkodni, bár kivétel még ekkor is van: az elítélteknek ugyanis lehetőségük van arra, hogy zárás után megkérjék a felügyeletet, hogy egy szabad közösségi helyiségbe engedjék ki őket például televíziót nézni. Az ébresztő és a 23,00 órakor kezdődő takarodó között az elítéltek a különféle szabadidős lehetőségek köréből érdeklődésüknek megfelelően választhatnak. Egyebek mellett számos sportolási, zenélési lehetőség áll rendelkezésre, 45 munkaállomással felszerelt két informatikai helyiség és több ezer kötetes könyvtár található az intézetben, de folyamatos a képzési lehetőségek felkínálása is, elsősorban olyan – a magyar gyakorlatban OKJ-jellegű – szakképzések formájában, melyek gyakorlati oktatása helyben megoldható, illetve a hátralévő ítéleti idő függvényében a bekapcsolódó elítéltek kellő szakmai gyakorlatot is szerezhetnek. Az intézet belső televízió csatornát üzemeltet, ahol képújság jelleggel megismertetik a fogvatartottakkal a jogaikat és kötelezettségeiket, illetve egyéb, a büntetés végrehajtásával kapcsolatban lényeges információkat, valamint levetítik az intézeti rendezvények, jelentős események felvételét. A majdani szabadulás utáni visszailleszkedés elősegítésére az informatikai kabinetben szimulált internet-hozzáférés áll rendelkezésre.      

Ahogy az intézet igazgatója, Drazen Posavec Úr fogalmazott, a nevelés mellett a foglalkoztatás a legfontosabb, ez lehet ugyanis a sikeres reintegráció alapja. Az elmúlt időszakban olyan szakképzések (szakács, méhész, borász, számítógép-kezelő, állattenyésztő) zárultak, melyek a civil életben is hasznosítható végzettséget adnak, ott jártunkkor az új toborzási időszakban jártak, mert hamarosan újabb képzési időszak veszi kezdetét, egyebek mellett vállalkozói ismeretek formájában.

A munkáltatásban a foglalkoztatási arány 65%-os, ami jó bevételt jelent. Amennyiben a munkaképtelen, dolgozni nem akaró és biztonsági okok miatt munkáltatásból kizárt elítélteket nem vesszük figyelembe, akkor a munkaképes elítéltek több mint 90%-a ténylegesen is foglalkoztatva van. A rendelkezésre álló munkahelyek palettája igen széles, nemcsak bv. intézeten belül, de azon kívül is több munkalehetőség található. A település központjában található étterem forgalma a bevétel mintegy 50%-át képezi, de jelentős az ipari tevékenységből származó bevétel is. Pozitív gazdasági mutatók mellett külső piacra is termelnek, nincs viszont ún. menedzseri jutalék, a bevételt egyrészt a fogvatartási körülmények javítására, másrészt új eszközök beszerzésére fordítják.

A félig nyitott részleghez egy halastó is tartozik, amit a következő évben felújítanak és halakat is tenyészteni fognak. A tó körül mintegy 70 kaptár található, ugyanis mézet is termelnek, amit aztán csomagolást követően kiosztanak a fogvatartottak részére. Az állattenyésztés területén 200 birka, 200 borjú található, lovakat tartanak, és csak az év eddig eltelt időszakában közel 60 tonna sertéshúst dolgoztak fel, ezzel teljes mértékben fedezve a helyi és a varazsdini bv. intézet szükségleteit.

Az intézet egy 420 hektáros erdőt művel, melyből tűzifát termelnek ki, illetve biztosítják az asztalosműhely szükségleteit. A szőlészet 5,5 hektár területen fekszik, külső forgalmazásra 30000 liter bort állítottak elő. Ezen felül további közel 80 hektárt használnak zöldségtermesztésre, külső piacra és belső ellátásra idén 70 tonnát termeltek. Folyamatosan friss zöldséget tudnak biztosítani, ennek érdekében például három üvegház is kialakításra került.

A tervek között további fejlesztéseket szeretnének megvalósítani, bővíteni kívánják a gépparkot is, az utóbbi időben csökkent fogvatartotti létszám pótlására.

A félig nyitott részlegen elhelyezett elítéltek javarészt a zárt részlegből kerültek ki, egy célirányos fejlődési folyamat eredményeképpen. Kockázatok természetesen vannak, mégis kifejezetten alacsonynak értékelhető azon eseteknek a száma, amikor az elítéltek visszaéltek a kapott bizalommal és kedvezményekkel.  

Szerkezeti felépítését tekintve az intézet élén az igazgató áll, aki két helyettese és hat szakterületi vezető (igazgatási, gazdasági, egészségügyi, biztonsági, foglalkoztatási, büntetés-végrehajtási osztályvezető) útján hajtja végre a szakmai tevékenység irányítását.

A Biztonsági Osztály a külső és belső őrzési feladatok mellett Horvátország egész területére kiterjedően végrehajtja az előállítási feladatokat – az országban nem ismert a magyar viszonylatban alkalmazott körszállítási rendszer. Az előállítások érdekében szervezett célszállítások kapcsán együttműködnek a rendőrséggel, helyszín biztosítása, adott esetben teljes felvezetés formájában. A fogvatartotti létszámcsökkenés jól hatott a biztonsági feladatokat végrehajtó állomány tevékenységére, leterheltségére, hiszen állománytábla szerint 260 fővel gazdálkodhatnak. A létszám ugyan nem feltöltött, ezzel együtt a háruló feladatokat el tudják látni. Az öt külső őrhelyen folyamatos, 24 órás szolgálatot látnak el, maroklőfegyver, gépfegyver és szolgálati állat alkalmazásával. A belső felügyelet fegyver nélkül látja el szolgálati feladatait. A körletek oly módon vannak megszervezve, hogy a dolgozó és nem dolgozó fogvatartottak körletei elkülönülnek, fogdakörlet és szigorított biztonsági körlet is kialakításra került, a biztonsági szempontból indokolt elkülönítéseket tehát igyekeznek a gyakorlatban is megvalósítani.

A Büntetés-végrehajtási Osztály létszáma 35 fő, közülük 20 fő rendelkezik felsőfokú végzettséggel és 14 fő vezet nevelési csoportot. A szakterületen továbbá szociális munkás, jogász, pszichológus és szabadidős program-szervező munkatárs is dolgozik. Két alosztály működik az osztályon belül, az egyik feladata az egyéniesített végrehajtási tervek megvalósítása, a másik pedig a befogadással, szabadítással kapcsolatos nyilvántartási feladatokat végzi. Bizonyos programok esetében külső szakértőket is igénybe vesznek. Jellemző, hogy az osztályon belül team munkában dolgoznak, de kiemelten fontosnak tartják a társ szakterületekkel való szoros együttműködést.

Az Egészségügyi Osztály állományába az orvos és fogorvos mellett 8 nővér tartozik, továbbá együttműködési megállapodás alapján további 2 orvos jár be rendszeresen az intézetbe. pszichiáterrel nem rendelkeznek.

A Munkáltatási Osztály alá tartoznak a fogvatartottak munkáltatására létrehozott munkahelyek, melyek közül kiemelkednek a következők: mezőgazdasági műhely, fémipari műhely, asztalos műhely, festő és kézműves foglalkozások műhelye, vendéglátó egység, karbantartó műhely. Az előbbiek mellett intézeten kívül, Lepoglava területén is több munkát végeznek a fogvatartottak bevonásával, illetve ezen túlmenően közbeszerzési pályázatok útján környező településeken is nyertek felújítási munkákat, melyek tovább növelik az intézeti bevételeket.

Élelmezés tekintetében említésre méltó, hogy 6-7 különféle menüt kínálnak a fogvatartottak számára, vallási és diétás igényeket is figyelembe véve. A magyar bv. intézetekben is használatban lévő ún. multi funkciós vásárlói kártya a horvát gyakorlatban is megtalálható, azonban itt nemcsak telefonálásra és kiétkezésre lehet felhasználni, hanem az étkezdében is ezzel szolgálják ki a fogvatartottakat: egy szkenner leolvassa a kártyát, majd egy monitoron megjelenik a fogvatartott neve, képe, illetve a neki kiosztandó étel.

A fogvatartotti összetételt tekintve megállapítható, hogy az intézetben túlnyomórészt élet- és vagyonellenes bűncselekményt elkövetők nyernek elhelyezést, de jelentős a kábítószerrel és nemi erkölccsel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítéltek aránya is. A visszaesési arány 54,28%-os, az elítéltek 16,6%-a hosszú – 20-40 év tartamú – ítélettel rendelkezik, közel 30%-uk alkohol- és/vagy drogfüggő. Az életkori megoszlást tekintve az elítéltek legnagyobb hányada a 25-50 év közötti korcsoportba tartozik.

A fogvatartottak kockázatfelmérése és –értékelése, illetve a különféle reintegrációs programok összeállítása és felkínálása a büntetés-végrehajtási szakterület feladata, hasonlóan a rezsimváltás előkészítéséhez. A különféle biztonsági intézkedéseket hathavonta felülvizsgálják. tekintettel az alkohol- és drogfüggő elítéltek rendkívül magas arányára, korábban szinte valamennyi program erre a területre volt kiélezve. Az érintettek 2/3-a esetében bírósági döntés, 1/3-uk esetében intézeti kezdeményezés eredményeképpen került elrendelésre a prevenciós programokban való részvétel. A bíróság három év tartamú programban való részvételt rendel el, a teljesítést követően a bv. intézet javaslattal él a bv. bíró felé. A félig nyitott rezsimben a prevenciós programba a Büntetés-végrehajtási Osztály javaslata alapján kerülnek a fogvatartottak, ezt követően kapcsolatot kell felvenniük vagy civil szervezettel, vagy e célból létrehozott állami szervvel. Amennyiben együttműködnek, akkor kapcsolattartási szempontból 12 órás kedvezmény illeti meg őket. A program során – melyet egy neves professzor elvei alapján állítottak össze – az elítélteknek egyéni és csoportos foglalkozásokon kell részt venniük. Aktualitás szerint folyamatban van egy saját tematika kialakítása, melynek érdekében központi képzés lett szervezve.

Az intézetben a kriminogén faktorok irányába ható programok mellett képesség- és készségfejlesztő programok is jelen vannak, a fogvatartottak egyebek mellett a következő lehetőségek közül választhatnak: poszttraumás stressz szindrómában szenvedők programja, erőszakos szexuális bűnelkövetők programja, közlekedési bűncselekményt elkövetők programja, szociális készségfejlesztés, „A fogvatartott, mint szülő” című program. 

Bizonyos programokba igyekeznek áldozatokat, sértetteket is bevonni: a közlekedési bűncselekményt elkövetők esetében például az intézet kapcsolatba lépett egy közlekedési balesetben elhunytak hozzátartozóiból alakult csoporttal, melynek tagjai alkalomszerűen bekapcsolódnak a foglalkozásokba. E mellett a fogvatartottak a saját tapasztalataikról való beszámoló megtartása érdekében középiskolákba látogatnak el.    

A szexuális bűnelkövetők programja 2005 óta működik, annak tökéletesítése érdekében 2008-ban Hollandiában vettek részt egy tanulmányúton a bv. intézet munkatársai, majd ott megszerzett elméleti ismereteiket igyekeztek ötvözni a horvát gyakorlattal. Az ebbe a bűnelkövetői kategóriába tartozó elítéltek esetében magas a tagadás aránya, nem ismerik el bűnösségüket, ami a feltárást is nehezíti. Habár a konkrét pedofil bűncselekmény aránya viszonylag alacsony, mégis magas a gyermek sérelmére bűncselekményt elkövetők száma. A 8-12 fős létszámmal működő csoportok számára egy 40 hetes program került kialakításra. Heti egy alkalommal, 60-90 perces foglalkozásokat tartanak, páros – férfi és női programvezető általi – csoportvezetéssel. A résztvevő fogvatartottakra jellemző a sajátos önigazolás, a személyiségzavar és a nőkkel kapcsolatos téves észlelés. Esetükben szocio-anamnézis kerül felvételre, az empatikus közegben zajló foglakozásokon igyekeznek feltárni az elkövetés folyamatának láncolatát, fontos szerepet adnak a megelőzésnek. Képzési terv készül, igyekeznek felismerni a rizikófaktorokat, illetve megismertetni a csoporttagokkal a különféle elkerülési technikákat. További cél a következmények felismertetése és az érintettek empátiájának fejlesztése. A program a szexuális késztetésekkel szemben egy életre szóló harcra készít fel, az utolsó foglalkozásra javul a belátási képesség. A résztvevők kezdetben elkülönített elhelyezésben részesülnek elítélt társaiktól, de fokozatosan alkalmazkodnak a többiekhez, sőt néhányan foglalkoztatásban, munkáltatásban is érintettek – kis létszámú munkaterületen. A személyi állomány tagjai diszkrécióval kezelik az érintett fogvatartottakat, két-három hónap kell hozzá, hogy kiderüljön a bűncselekmény. Amennyiben a szexuális jellegű bűncselekmény elkövetésében érintett elítélt félig nyitott részlegre kerül, akkor értesíteni kell a tanúkat és az áldozatokat. A csoporton belül kialakuló konfliktusok kezelésére kiemelt figyelmet fordítanak, megfelelő vezetéssel azok jól alakíthatóak, kezelhetőek. Adott esetben az is a gyakorlathoz tartozik, hogy egyetemistákat is bevonnak a foglalkozásokba. A kezdeti időszakban alig van olyan a csoporttagok között, aki elismeri az elkövetést, de a foglalkozások végére ez az arány azért javul. A belépési kritériumok között szerepel a megfelelő íráskészség, a viszonylag hosszú ítélet, a belső elhatározás, a változásra irányuló akarat, egyfajta intelligencia, illetve fontos, hogy a jelentkezőnél ne kerüljön megállapításra pszichés zavar. Amennyiben a program befejezését követően az elítélt ítéletéből még van hátralévő rész, akkor egy ún. fenntartási időszak következik, ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek az egyéni foglakozásokra, a lelkiismeretre való ráhatásra, egyéniesített módon, azt erősítve, hogy az érintett fogvatartottnak mit kell tennie. Fontos a megfelelő személyzet kiválasztása, ennek érdekében egy előzetes kiválasztási eljárást hajtanak végre, ahol vizsgálják a szakirányú képzettséget, az előképzettséget.              

Az elítéltek viszonylag nyitottak, szívesen jelentkeznek a felkínált programokra. A bv. intézet munkatársai azonban nemcsak a fogvatartottakra, hanem a családi kapcsolataik erősítésére is kiemelt figyelmet fordítanak. Igyekeznek például a gyerekeket is bevonni, megérinteni, a gyermekkel rendelkező elítéltek részére a látogató fogadás egy külön helyiségben kerül lebonyolításra, ahol televízió-készülék és különféle játékok is megtalálhatóak, a beszélők alatt meséket is vetítenek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése