2015. szeptember 27., vasárnap

"Mesél az Alvilág 2015" --- zenei rovat

Ahogy az Index hírportál lemezkritikájában az olvasható volt: „A tények makacs dolgok, és vannak dolgok, amelyekről ennek fényében teljesen felesleges vitát nyitni. Az egyik ilyen tény, hogy Ogli G az egyetlen hiteles előadó, ha gengszter rapről van szó. Ő az egyetlen olyan alakja a műfajnak, aki valóban része volt a szervezett alvilágnak és így ő egyfajta krónikása, akinek szövegei ennek megfelelően egyfajta dokumentarista éllel is rendelkeznek, ellenben a manapság divatos lakótelepi hülyegyerekek, akiknek az összetűzéseik a hatóságokkal nem mentek tovább, mint hogy bevitték őket, mert kikapták a retikült egy öreg néni kezéből. Ez mindenképpen falat húz Ogli G és a többi rapper közé, aminek megfelelően ült is nem keveset, szám szerint 27 hónapot zsarolásért és testi sértésért, a Venyige utcai kirendeltségben. Így ő máig az egyetlen hiteles rapper, aki megénekelte nem csak az alvilág, de a börtön falai között zajló eseményeket is.” 

Függetlenül az előbbiektől, mindenképpen tény, hogy Ogli G nem feltétlenül lehet büszke múltjának minden pillanatára, minden döntésére, azt azonban nem lehet vitatni, hogy sikerült váltania, sikerült változnia. A közelmúltban megjelent „Ez a város” című lemeze egy letisztult, hangulatos produkció, melyen valójában már nyoma sincs a TKO-korszak lázadó vadságának. Ogli G megfontoltabb lett, és habár a börtönévek senki fölött nem múlhatnak el nyomtalanul, Ő korábbi múltját és énjét felvállalva folytatja tovább a beilleszkedés érdekében megkezdett rögös utat. Talán nem mindenki tudja, de Ogli G börtönben és egyetemeken is tartott már előadásokat, melyekben saját példáját is felhasználva megpróbálja az emberek szemét felnyitni, és a börtön és az alvilági élet kétes romantikája körüli ködöt eloszlatni a fejekben. Az új album egyik húzószáma a „Mesél az Alvilág 2015” című dal, amit korábban már megénekelt, most azonban az eredeti refrén mellé új szöveg került, a rapper mai fejjel meséli el régi életét, és azt, hogy hogyan élte meg azokat az időket.

"A vádirat szerint a karrierem ívelt,
Keresztapa mellett pozíciót szerzett.
Nincsen mentség arra, akármit is tettünk,
Köszönöm Neked, Istenem, hogy gyilkosok nem lettünk.


Itthon börtön jutott neki, a németeknél az álmát valósítja meg...

(Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20150924_bortonbol_nemetorszagba, Máriás Leonárd írása, )



Tamás megcsinálta a szerencséjét Németországban, az Edeka szupermarketlánc áru-összekészítője lett, nettó 600 ezer forintot keres, heti öt napban, napi nyolc órában – igaz, síruhában, annyira hideg van a munkahelyén. De ő boldog. A nógrádi férfi a magyar nyomor legmélyéről érte el ezt, megjárta a börtönt is. Pár hete azért jött haza néhány napra, hogy segítsen a menekülteknek.




Tamással négy éve, a balassagyarmati börtönben találkoztam először. A Hófehérke saját poénjaikkal és börtönzenével feldobott verzióját adta elő fogvatartott társaival, a Feldmár Intézet mesekörével. Akkoriban csak annyit lehetett róla tudni, hogy egy szerencsétlen nógrádi srác, aki pár évet kapott valami pitiáner ügy miatt. Az utolsó fellépése a szabadulása utáni napra esett, és ahelyett, hogy elindult volna haza, egy buszmegállóban húzta ki az éjszakát, hogy visszatérhessen az előadásra.

Azóta nem láttam, de pár hete a menekültválság ismét összehozott minket. Kiderült, hogy Németországban megcsinálta a szerencséjét, és azért jött haza néhány napra, hogy segítsen a menekülteknek. Ételt osztott a Keletiben, a Nyugatiba érkezőknek segített eligazodni a városban, vagy éppen egy szír kisfiúval kereste órákon át a szüleit. Amikor megkérdeztem, miért csinálja, azt mondta, azért, mert segítségre szorulnak, és ez bármelyik országgal, bármelyik néppel, bármikor előfordulhat. Mondhatjuk, hogy nekünk is sok problémánk van, ez igaz is, de akkor se fordulhatunk el az emberektől, amikor menekülniük kell.


„Én nem ezért jöttem”

Tamás már a börtönben eldöntötte, hogy Németország felé veszi az irányt.

Huszonhét évesen kerültem be, és közel harminc voltam, amikor kijöttem. Odabent végiggondoltam az életet, a dolgaim. Bentről váltam el, elveszítettem a feleségem és a vele töltött kilenc évet, az otthont. Rájöttem, hogy amit eddig elértem, nulla, mindent újra kell kezdenem. Úgy gondoltam, lehet, hogy nem tudok már mindent visszahozni, de valami olyat kell csinálnom, amivel rövid időn belül el tudok érni, fel tudok mutatni valamit.

A másik ok az volt, hogy tudta, milyen élet, milyen közösség várja kint. Tisztában volt vele, hogy romlottak az életkörülmények, és ilyenkor egy börtönviselt ember még a szokásosnál is könnyebben belecsöppen egy újabb hibába.

Munkája lett volna Magyarországon is. Korábban a Bosch hatvani autóelektronikai gyárában dolgozott gépmesterként, egy gyártósor felügyeletéért és karbantartásáért felelt. Főnöke azt mondta börtönbevonulása előtt, hogy ha letelt a büntetése, keresse meg őt, visszaveszi. Szabadulása után azonban nem élt ezzel. Nem akart egy városban élni a volt feleségével, és látni, hogy mással van.

Egykori feleségével még a középiskolában ismerték meg egymást, a főiskola miatt Szegedre költöztek, de jött a pénzhiány. Építkezéseken vasbetont szerelt hajnal öttől este hétig, de gyakran nem fizették ki. Volt olyan hónap, amikor kéthetente kapott tízezer forintot. Tamás azt mondja, nem akarta, hogy a volt felesége miatta ne fejezze be a főiskolát:

Felelős voltam érte, nem engedhettem, hogy abból a rétegből, ahonnan jön, miattam ne érje el az álmát.”

A volt felesége roma származású, tanító lett, de a szegedi években volt, hogy a bevásárlóközpontok szökőkútjaiból összeszedett aprópénzből tudtak csak ételt venni.

Egy napon azt mondtam: vége, én nem ezért jöttem. Próbáltam dolgozni, próbáltam normális munkából becsületesen megélni, de nem fizettek ki. Meguntam a dolgot, és úgy döntöttem, többet nem kerülünk utcára.”

A következő alkalommal, amikor nem fizették ki, elhozta a munkaeszközöket, és eladta más építési vállalkozóknak. Ezt vagy négyszer megcsinálta, és hamar eljárás indult ellene. Nem volt jó üzlet, az okozott kár több volt, mint a pénz, amit kapott az eszközökért. Ma már bánja, hogy elkövette ezt a hibát, a börtönben töltött idővel viszont megbékélt.

Minden, ami az életedben történik, azzal soha nem kevesebb leszel, hanem több. Úgy kell hozzáállni, hogy most ezt sajnos meg kell szenvednem, de ha kimegyek, akkor teljesen más életet fogok élni. Mindig az emberen múlik, és mindig minden fejben dől el.

Persze a szűkszavú megjegyzésekből, amit a börtönévekről mesél, lehet sejteni, milyen kemény lehetett az élet bent. Viszont nagy segítséget jelentett neki a Feldmár Intézet, amely éveken át hetente mesekörös foglalkozást tartott a börtönben.


„Háromezer forint volt a zsebemben”

Alig több mint egy hónappal az után, hogy szabadult, már Németországban volt, a nyugat-németországi Mannheim mellett talált magának állást. Ha nem lett volna a börtön, akkor is bőven lett volna ösztönző, hogy inkább külföldön próbáljon szerencsét.

Miután szabadultam, megkerestem az ismerősöket, és rá egy hétre már Budapesten útépítésen dolgoztam. Hajnal négykor indultam, este nyolcra értem haza, napi 4300 forintot kerestem.”

A fővárosi munkahely azért emésztett fel napi 16 órát, mert a munkásokat vidékről, több megyéből gyűjtötték be mikrobusszal mindennap. Közben az interneten kereste a németországi munkalehetőségeket. Elég gyorsan kitapasztalta, hogy melyik hirdetés átverés. Általában az, ami arról szól, hogy előbb fizetni kell, utána mondják meg, hol lehet munka. A jelenlegi állása interjúján a németekkel is beszélnie kellett, de 8 évig tanult az iskolában németet, abból még maradt valamicske konyhanyelv.
Háromezer forint volt a zsebemben, amikor útnak indultam. Az első hónapot úgy éltem túl, hogy flakonokat gyűjtögettem, mert darabjáért 25 centet ad az automata. Az első fizetésig abból ettem.


Síruhában egy mélyhűtőben

A munka nem könnyű. Tamás egy nagy hűtőházban dolgozik,  mínusz 26 fokban, síruhában. Egy targoncaszerű járművel közlekedve össze kell szednie a boltok megrendeléseit. Megkapja, hogy mennyi terméket kell összeállítani, és a kódokat, melyek azt mutatják, hol találhatók a hűtőházban.

A dolgozók arcára védőmaszkot adnak, de ő általában nem használja, mert kényelmetlen. A lehelet megfagy rajta, és nehezebb benne lélegezni. A ruha kényelmetlen, nagyjából 10 kiló, és teljesen beleizzad. Ezt a munkát mégis jobban szereti, mint a kőművességet. Biztonságosabbnak és könnyebbnek érzi.

Pedig bőven vannak egészségügyi kockázatok is. Például nagyon kell figyelni a szén-monoxidra, amit
a hűtőrendszer termel. Ha a szén-monoxid szintje eléri a biztonsági értékhatárt, megszólal a riasztó és azonnal el kell hagyni a helyiséget. De általában érzik is a munkások, amikor a szén-monoxid közelít az értékhatárhoz. Elkezd fázni a lábuk, a kezük.

Azt is mondják neki sokan, hogy az ízületekre is károsan hat a hideg hosszú távon. De úgy érzi, bírja, és csinálja, amíg képes rá. Németek nem dolgoznak a hűtőházban, csak oroszok, kazahok, lengyelek és magyarok. A németek, ha nem kényszerülnek rá, ilyen helyre nem mennek dolgozni.

A németországi vendégmunkásoknak viszont csábító lehet, hogy – más helyektől eltérően – a hűtőházban csak nyolc órát szabad dolgozni naponta, és hétvégén nincs munka. Ennek ellenére a fluktuáció elég nagy. A többség pár hét után kiesik, mert nem bírják a klímát vagy elküldik őket.
Fejben jónak kell lenni, meg kell jegyezni a termékek helyét jelölő számokat, és ebből elég sok van. Az egyik munkaerő-közvetítős dolgozó két héttel azelőtt, hogy az Edeka állományában folytathatta volna a munkát, mentálisan összeomlott és kilépett.”


„Jól meg lehet élni Németországban”

Tamás majd másfél évig dolgozott kölcsönzött munkaerőként, de idén májustól az Edeka átvette őt a dolgozói állományába. Amíg a munkaerő-közvetítő állományában volt, nettó 1150-1200 eurót (mostani árfolyamon 350 ezer forint körüli összeget) keresett, de ebből levontak 325 eurót, a szállás díját.
A 800-840 euróból, ami maradt, jól meg lehet élni Németországban. Az árak a magyarországihoz közeli szinten vannak, a dohánytermékeket és a húsárut leszámítva. Kezdettől fogva havi 3-400 eurót haza tudok küldeni a szüleimnek.

A maradékból az első hónapokban sokat költött ruházkodásra. Amikor szabadult, csak két-három farmerja és néhány pólója volt. Azóta vett házimozi-rendszert, telefont, már autója is van. Azzal járnak munkába, de a kollégája vezet, mert jogosítványa még nincs, most jár tanfolyamra.

Mióta a cég átvette, teljesen megváltozott minden. Az alapbére nettó 1600 euró lett, amire teljesítményösztönző prémiumot is kap. Minden egyes összeállított termék növeli a prémium havi összegét, minél több megy át a kezén hatékonyan, annál többet kap hó végén. A prémiumból havonta akár 500 euró is összejöhet, így május óta átlagban 1900-2000 euró (vagyis mostani árfolyamon számolva úgy 590-630 ezer forint) között keresett. De nemsokára letelik az első 6 hónap, és automatikusan magasabb fizetési kategóriába kerül.

Eleinte egy falusi panzióban lakott, ami a munkaerő-közvetítő munkásszállójaként működött, 30 kilométerre a munkahelyétől. Külön szobája volt, saját fürdőszobával, csak az étkezőhely volt közös. Pár hónapja viszont kivett egy 60 négyzetméteres lakást, ami már csak pár kilométerre van a munkahelyétől.

Mivel eddig kevesebb pénzből is kijött, és már megvette magának azt a néhány dolgot, amire vágyott, elkezdett félretenni. Az álma a saját lakás, most erre gyűjt. Negyvenéves korára szeretné elérni azt az állapotot, amikor úgy érzi, hogy megvan mindene. Leginkább családot szeretne.

A cserdi példa...

Az utóbbi időben egyéb jellegű elfoglaltságok miatt nem foglalkoztam a bloggal, ettől függetlenül a látogatók járnak erre. Régi-új olvasóim, követőim érdeklődésének kielégítése érdekében most jöjjön valami új...

---

Habár egy jó ideje - hamarosan pontosan egy éve... - elkerültem a Balassagyarmati Fegyház és Börtöntől, ez a bv. intézet, mint pályafutásom első állomása mindig is a szívem csücske fog maradni, az itteni történéseket figyelemmel kísérem. Szeptember elején egy számomra rendkívül szimpatikus, remek dolgokat megvalósító embert láttak vendégül Bogdán László személyében. Cserdi község polgármestere egykor a sokak számára megbotránkoztató ún. "köcsögmentesítő" programmal hívta fel magára a figyelmet. Pedig korántsem ez a vele kapcsolatban megismert információk közül a legfontosabb. A bevallottan három általánost végzett, roma származású férfi nem született bele a jóba, gyermekkora sokakhoz hasonlóan nem csak a szépről és a jóról szólt, rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie. Ahogy egy előadásában fogalmazott egyszer: "Tizenhárom évesen lett meg az első cipőm. Sokat éheztem. De sosem keltem fel úgy, hogy rosszfiú akarok lenni, mindenkit letorkolni, kirabolni, aki szembe jön. Egy magamfajta cigány srácnak nem ilyenek a napjai. Hanem sokkal egyszerűbbek, küzdelmesebbek. Azt üzenem Önöknek: nincs más választásuk, velem kell, hogy éljenek. Nem fogok eltűnni a Bermuda-háromszögben. Én is ennek a hazának a fia vagyok, nem egy vörös seggű pávián, akit a kirakatba kell helyezni és mutogatni: „nézd, tud beszélni”. „Nézd, tud dolgozni.” „Nézd, a gyerekei középiskolába járnak.” Ezek ugyanis mind semmit nem érnek, ha Önök nem fogadnak el minket, ha nem szeretnek minket. Cserdiben nincs semmi más sztori, csak azt próbáljuk tovább adni, hogy tiszteljük egymást. ... A fiatalokban, akikkel találkozom, olyan méretű vágy, felhajtó erő van, hogy élmény velük beszélni. A cigány szakkollégiumok, amelyekbe rendszeresen járok, kész élményfürdők. Mindig azt mondom nekik: nem kell azzal domborítani, hogy cigány vagy. Domboríts azzal, hogy ember vagy. Szóval nem minden cigány gáz. Hogy lehet így gondolkodni? Egymillió cigány él ebben az országban ma, tényleg van, aki komolyan gondolja, hogy mindegyik rossz ember? Tetszik vagy sem, a nem cigányok 1,4 százalékos gyerekszülési arányát most a cigányság húzza fel. Ha maradnak ezek az arányok és marad hozzá ez a gondolkodás, képzeljék el, az ön gyerekeiknek milyen esélyük lesz a kapcsolatteremtésre. Nem a bőrszín határozza meg az embert, hanem a viselkedése, a normái. ... Arra szeretném nevelni a cserdieket, hogy viselkedjenek. Viselkedjenek a konyhában, viselkedjenek a közéletben. Ezt a cigányok maguk is megfogalmazzák rendszeresen: „Há’ de (mindig ezt mondják: há’ de) Laci, nem tudunk mi viselkedni.” Úgyhogy modellezzük. Eljátsszuk, hogy szállunk fel a vonatra, mit csinálunk a Sparban. Erzsi felnyúl, végigtapiz húsz kiló kenyeret, én pedig megkérdezem, hogy szerinted ezt ezek után ki fogja megvenni. Néz, megérti. Ez egyébként nem cigányspecifikus dolog, hanem mélyszegénység-specifikus. Akárhogy is: ha kilóg a fika az orromból, szóljanak, nem fogok megsértődni. A kicsinyességen, a sértődöttségen túl kell lépni."

Azt gondolom, hogy ezek közérthető, értelmes gondolatok. És nem bőrszíntől, nem háttértől függő dolog az, hogy ki hogyan viselkedik, hogyan éli életét a mindennapokban, mit tesz annak érdekében, hogy mások elfogadják. 

Bogdán László megismerte a balassagyarmati példát, az ottani szakmai törekvéseket, és dr. Budai István bv. ezredes Urat, akiről úgy gondolja, hogy példát és kitörést ajánl fel a börtönben lévő fogvatartottaknak. Az intézetparancsnok meghívásának eleget téve ezért nem is egyedül, hanem öt roma fiatal társaságában látogatta meg a Balassagyarmati Fegyház és Börtönt. A látogatásuk célja az volt, hogy az elítélteknek ízelítőt adjunk arról, hogy mennyire jó kint lenni szabadon. Előadásában olyan vágyakról beszélt, amelyek nap, mint nap élménytelenül szétzúzzák az emberi kapcsolatokat. Beszélt arról, hogy milyen azoknak, akik kint várják haza az elítélt embereket. Amint a beszélgetés során a fogvatartottakból álló közönségének elmondta, "a börtönben gondoskodnak Önökről minden szempontból, és szinte gondtalan élet tudnak élni. Az ittlétüknek a gyerekek az igazi áldozatai, hiszen úgy élik meg az egész eseményt, hogy szégyenérzetük növekszik, és az édesapjukkal való napi kapcsolat hiánya felemészti őket. Az egészséges családban megölelik egymást a családtagok. Önök, akik börtönben vannak erre nem képesek, mert a vágyaikat nem tudták tisztségesen kezelni."

Hiteles, őszinte, egyenes szavai véleményem, szerint több elítélt fejében gondolatokat ültettek el, melyek hatása néhány ember és néhány család számára mindenképpen pozitívak lehetnek. Amint a cserdi példa is az: nem sírni, nem kifogásokat kell keresni, hanem dolgozni, tenni kell annak érdekében, hogy elfogadják az embert. A községben rendezett porták, fóliasátrak fogadják az arra látogatókat. A családok számára már az is könnyebbséget jelenthet, ha a ház körüli kertet megművelve, bevetve saját fogyasztásra meg tudják termelni a legszükségesebb zöldségféléket, gyümölcsöket. Ha odafigyelnek a környezetükre. Ha a tiszta udvar, rendes ház kifejezés nem csak egy üres szólam, hanem a gyakorlatban is megmutatkozik.

 A látogatás végén Cserdi polgármestere egy ajándékot kapott a fogvatartottaktól, akiktől így köszön el: "Ne legyenek egymással köcsögök!" Ebbe persze nem kell túlságosan sok mindent belegondolni, belemagyarázni, legegyszerűbben azt lehet mondani, hogy szavai üzenete az volt: viselkedjenek egymással normálisan, ember módjára.