Egy osztályvezetői értekezlet margójára

„A fórum színház és a mesekör, mint a nevelési eszköztár új módszereinek bemutatása, tapasztalatok ismertetése, továbblépési lehetőségek felvázolása”

 

A következő bejegyzés egy előterjesztő jelentés, amely egy, a közelmúltban a Balassagyarmati Fegyház és Börtön osztályvezetői részére megtartott értekezleten került megvitatásra. A jelentést István Károlyné, oktatásszervezői feladatokat ellátó kolléganő készítette elő, akiről tudni kell, hogy mind a fórum színház, mind a mesekör megvalósítása során szerepet vállalt a foglalkozások sikeressége érdekében. Lássuk hát a jelentést:    

"A beszámoló legelején szeretnék pár lényegi dolgot kiemelni a nevelésről, illetve a Balassagyarmati Fegyház és Börtön re-szociálizációs tevékenységéről.

Először is fontosnak tartom feleleveníteni a büntetés-végrehajtásban a nevelés fogalmát, feladatait.

A büntetés-végrehajtásban a nevelés nem más, mint fejlesztő és korrigáló hatások olyan összehangolt rendszere, amely jogszabályi keretek mellett és zárt intézeti viszonyok között az elítélt személyiségéhez igazodó differenciáltsággal segíti elő a büntetés-végrehajtási cél elérését, a társadalmi beilleszkedéshez szükséges viselkedés és magatartás kialakulását.

Leegyszerűsítve mit is jelent ez? Nem mást, mint hogy minden törvényes eszköz igénybe vételével lehetőséget kell arra biztosítanunk, hogy a fogvatartott tartózkodjon újabb bűncselekmény elkövetésétől, valamint szabadulását követően vissza tudjon illeszkedni az őt fogadó/körbe vevő közösségbe.

Mindezek a meghatározások széles teret hagynak a mozgásban. Az, hogy milyen eszközök igénybe vételével próbálnak ezeknek a törvényben meghatározott és megszabott feladatoknak eleget tenni a különböző büntetés-végrehajtási intézetek, sokan sokat mesélhetnénk.

Az a mondás (ami a büntetés-végrehajtás berkein belül immár szállóigévé vált) is ismert mindannyiunk előtt, amit a bv. megbízott főparancsnoka Csóti András bv. vezérőrnagy, bv. főtanácsos Úr nevéhez köthetünk: „Inkább mi csináljunk programot a fogvatartottaknak, mint ők nekünk!”

Maradjunk azonban a saját Intézetünknél.

Szerénytelenség nélkül állítom, hogy a magyar büntetés-végrehajtási intézetek között az utóbbi évek statisztikáját és főleg gyakorlatát tekintve a Balassagyarmati Fegyház és Börtön élen jár a fogvatartottak számára biztosított oktatási, szabadidős, személyiségfejlesztést, személyiségfejlődést elősegítő programok megszervezésében, lebonyolításában.

Hosszan listázhatnánk a már megvalósult és a még szervezés alatt lévő tevékenységeket, de a teljesség igénye nélkül néhány különös jelentőséggel bíró formát sorolnék itt fel:

• az általános iskolai és szakiskolai képzések mellett jelenleg is fut négy OKJ-s bizonyítványt adó szakképzés(fazekas, központi fűtés és csőhálózat szerelő, hegesztő-vágógépkezelő, targoncavezető), valamint a Balassagyarmati Fegyház és Börtön történetében – emlékeim szerint először! - ebben a tanévben néhány fogvatartott érettségi vizsgát tesz!
• nagy hangsúlyt helyezünk a fogvatartottak társadalmi problémák és embertársaik iránti érzékenyítésére is, mely közösségi mentorasszisztens képzésben, valamint a Váltó-Sáv Alapítvány közreműködésével megvalósuló kortárssegítő csoport működtetésében manifesztálódik
• részt vettünk a magyar büntetés-végrehajtásban eddig példa nélküli mediációs technikák gyakorlati megvalósítási lehetőségeinek kidolgozásában
• mindezek mellett már hagyományosnak mondható foglalkozások – úgymint nemzeti és társadalmi ünnepekre való megemlékezések, különböző világnapok által felvetett témák fontosságának hangsúlyozása kiscsoportos foglalkozások keretén belül, a szabadulásra való felkészítés elősegítésére kidolgozott kiscsoportos foglalkozás-sorozat tematika szerinti megvalósítása – is rendszeres jellegű elfoglaltságot ad az arra nyitott és legalább a látszatot fenntartani akaró fogvatartottak számára. 

Hangsúlyozom még egyszer, hogy a fenti felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, mindezek mellett még számtalan más lehetőséget is fel lehetne sorolni (pl. a művészetpedagógiai csoport benyújtott pályázatát a Stühmer Csokoládégyár felé).

A megvalósítás elé akadályt egy dolog szokott csak gördíteni, az pedig nem más, mint a körletépület építészeti adottságaiból eredő tény, azaz a közösségi helyiségek korlátozott száma. A börtön építésekor a büntetés-végrehajtás felé nem ez volt a társadalmi elvárás, mint manapság, akkor még a „magány zárkák” kialakítása volt az elvárt.

Ezt az elvárást a modern kor már túlszárnyalta: különös gondot kell arra fordítani, hogy a fogvatartottak számára meg tudjuk adni a szabad életbe való minél kisebb buktatókkal tarkított visszailleszkedés lehetőségét.

Ha már a modern büntetés-végrehajtás felé irányuló elvekről van szó, akkor itt térnék ki egy másik deklarált elvről is, ami nem más, mint a nyitottság elve. Ennek értelmében – természetesen a biztonságra vonatkozó előírások legteljesebb betartása mellett – szélesíteni kell azokat a lehetőségeket, amikor a fogvatartott a külvilággal való kapcsolatát erősíteni tudja. Hogy ez az Intézet elhagyásával jár-e (Intézetünkben erre is volt több példa a közelmúltban: egyrészt néhány fogvatartott csoportos kimaradás jutalomban részesült, amelynek keretében, szakember vezetésével látogatást tehettek a zsidótemetőben, majd az egyik helyi cukrászdába tértek be, vagy említhetném a külső munkavégzéseket is) vagy az Intézet területére érkezik a „külvilág”, ez már megint nagyon széles terű mozgásra ad lehetőséget.

Az intézetbe érkező külvilágon a bejáró civil szakemberekre gondolok, akik jórészt elkötelezettségből vállalnak jelentős szerepet a fogvatartottak oktatásában, nevelésében. Köszönet illeti meg Őket munkájuk miatt, már csak azért is, mert a büntetés-végrehajtási szakemberek válláról vesznek le feladatokat.

Itt megint csak ki kell emelnem intézetünk egyedülállóságát. Mégpedig abban a tekintetben, hogy mindezek nem jöhetnének létre, ha a személyi állomány hozzáállása más lenne! Azt is szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint az Ipoly Cipőgyár Kft személyi állományának minden tagja partner a reintegrációs programok megvalósításban.

A kis kitérő után visszatérek az eredeti témámhoz. A fentebbi felsorolás, valamint a konkrétan meg nem nevesített egyéb foglalkozások is elegendő mennyiségűnek, minőségűnek tűnhetnek olyan tekintetben, hogy a valamilyen okból motivált fogvatartottak megtalálják a személyiségükből adódó legkedvezőbb lehetőséget a fejlődésükre.

Ezeken felül mégis miért van szükség arra, hogy újabb eszközök, módszerek kipróbálásával, meghonosításával tegyük színesebbé a nevelést?

Erre egyszerű a válasz. Rohanó világban élünk, ahol soha nem volt még annyi változás, soha nem volt még elérhető annyi lehetőség bárki számára, mint manapság. Mire gondolok? Néhány tény, megint csak a teljesség igénye nélkül:

• pár éve még könyvtárba kellett járni ahhoz, hogy friss információkat szerezzünk a világról. Most megteszi mindenki otthon az internet segítségével
• pár éve még moziba kellett menni, ha valaki új filmet akart megnézni. Manapság mielőtt a moziban vetítenék az új filmeket, már azokat le lehet tölteni különböző oldalakról (hogy azok törvényesek-e vagy sem, most nem tisztem vizsgálni)
• pár éve még nagy dolog volt, ha egy-egy zárkában televízió volt, manapság lassan természetessé válik, hogy minden zárkában televízió és/vagy rádió van

Hosszasan sorolhatnánk még a példákat, de összefoglalva tényként megállapíthatjuk, hogy az információk áramlása hatalmas mértékben megnövekedett.

Ebből következően olyan eszközöket kell megtalálnunk, majd ezeket használnunk, amik nem elérhetők bárki számára, hogy újabb és újabb módszerek segítségével, és nem a megszokott lehetőségek felkínálásával tudjunk a fogvatartottak re-integrációjához hozzájárulni.

Itt is nekünk, büntetés-végrehajtási szakembereknek kell a fogvatartottak előtt több lépéssel lenni, hogy akár a már rutinos egyik személyiségfejlesztő csoportból a másikba átbukdácsoló fogvatartottnak is tudjunk újat mutatni, bízva abban, hogy megtaláljuk azt az - képletesen mondva – indítókulcsot, amivel a normakövető, szabályokat betartani akaró, minderre belső készetetést érző embert tudjuk szabadítani az Intézetből.

A nevelés érdekébe állítható újabb módszerek, eszközök tárháza is igen széles skálán mozog. Álljon itt most ezekre két példa, természetesen ez is a Balassagyarmati Fegyház és Börtön életéből. Fontosságot nem jelöl a sorrend, egyetlen oka van annak, ami nem más, mint a megvalósulásuknak időbelisége.

1. Fórum színház:

Ez egy alternatív színházi forma, melynek megteremtője Augusto Boal, brazil színházi szakember, politikus és népművelő. Az általa megteremtett speciális dramaturgia a nézők bevonására és aktív részvételére épül, melyből következően különösen alkalmas pedagógiai célok elérésére.

A fórum színház kialakulásának előzménye a következő: 1973-ban a perui kormány meghívására Boal részt vett az analfabetizmus megszüntetésére irányuló nemzeti programban, amikor is a 14 millió lakosú Peruban mintegy 4 millió felnőtt művészeti oktatóprogramok segítségével tanult anyanyelvén, valamint spanyolul írni-olvasni. Boal szerepe az volt, hogy megtervezze és lebonyolítsa azokat a kísérleteket, melyeknek során a színház kifejezőeszközeivel ismerkedtek olyan emberek, akik azelőtt soha semmilyen formában nem találkoztak színházzal.

Koncepciójának kiindulópontját úgy fogalmazta meg, hogy a színház olyan nyelv, mely alkalmas arra, hogy bárki használja, akár van művészi tehetsége, akár nincs. Az volt a szándéka, hogy a programban részt vevő egyszerű embereknek megtanítsa a színház nyelvét, azért hogy azok képesek legyenek - a beszéden kívül - drámai cselekvéssel is kifejezni magukat. Ennek a tanulási folyamatnak fő célkitűzése, hogy a nézők a színházi előadás passzív befogadása helyett váljanak a drámai cselekményt aktívan befolyásoló, megváltoztató úgynevezett játszó-nézőkké (spect-actors: Boal szójátéka, a spectator/néző és az actor/színész szavak összevonásával), vagyis a közönség cselekvő résztvevője legyen a színházi eseménynek.

Meggyőződése, hogy ha valaki egy fiktív színpadi történet főszereplőjeként megpróbálja megváltoztatni kilátástalannak tűnő helyzetét, és ez a kísérlet a darab képzeletbeli világában sikerül, akkor az átélt élmény cselekvési mintát ad a nézőknek, és elősegíti, hogy a valóságban is kézbe vegyék sorsuk irányítását.

Tanulási folyamatnak tekinti, és tekinthetjük mi is a fórum színházat, amelynek fő célkitűzése, hogy a színházi élmény passzív befogadása helyett a néző maga is aktívan vegyen részt a drámai cselekmény alakításában, megoldásában. Úgy fogalmaz, hogy a játszó-nézők színpadi akcióit valóságos cselekvéseik főpróbájaként lehet felfogni.

A különböző helyzetek megteremtésével – védett közegben – lehetőséget kapnak a játszó – nézők önmaguk kipróbálására: a résztvevők biztonságos keretek közt megszülető tapasztalatokhoz juthatnak, amelyeket a későbbiekben hasonló szituációkban hasznosítani tudnak.

A védett közeg lehetőséget ad arra is, hogy a játszó – néző más bőrébe bújva élje meg saját problémáit, melynek során eltávolodik attól, de ez annak megoldásában segíti.

Ezeket az alapvetéseket figyelembe véve került a Balassagyarmati Fegyház és Börtön nevelési módszereinek palettájára a fórum színházi forma.

Nem pusztán szituációs játékok alkalmazásával, hanem előre megtervezett helyzetek megteremtésével, annak kimenetelében, alakításában való aktív részvétel elérésével valósítjuk meg nevelési célunkat: 

• a környező világ megértését
• a társadalmi felelősségvállalást
• az önálló életvezetési képesség kialakulását.           

A munka során olyan helyzeteket dolgozunk fel, amik

• erkölcsi, morális kérdéseket vetnek fel,
• az adott társadalmi réteg problémáit elevenítik meg.

Célunk a drámapedagógia módszereinek, eszközeinek segítségével az adott téma megértésének az elmélyítése, azaz a néző és a játszó is be tudjon helyezkedni az adott történetbe, és ott felelős döntéseket tudjon hozni. Mindennek bekövetkezésével elérhető az esetleg rejtett hiedelmek, attitűdök, viselkedési szokások tudatosítása, hogy adaptív változások elérésével a szabad életbe való visszailleszkedés zökkenőmentesebbé váljon.

Fontos, hogy a résztvevőktől nem a magas színészi teljesítményt várjuk el, hanem az aktív részvételt, a bevonódást, a felvetett probléma alakításában való közreműködés szándékát.

A megfelelően előkészített előadásokra nézőket várunk, akik lehetnek más fogvatartottak, lehetnek a város iskoláinak tanulói, de akár - mint ahogy meg is történt – a személyi állomány tagjai is.

Az előadásokban való részvétel pozitív hatású a játszóknál és a nézőknél is.

• az önkifejezési képességre
• a problémamegoldó gondolkodásra
• a kommunikációs készségre
• az önbecsülésre
• az önbizalomra, magabiztosságra.

A fórum színházi formának a Balassagyarmati Fegyház és Börtönre való adaptálása a következőképpen történt meg:

A foglalkozások lebontásának tervezete:

• a témakör kiválasztása, feldolgozása, a forgatókönyv megírása és a színrevitel előkészítése
• színrevitel
• színrevitel
• előadás

A hagyományos színházi előadásban nagyon leegyszerűsítve a következő dramaturgiai elemek kerülnek alkalmazásra: a szereplők megjelenésével/megjelenítésével kibontakozik a konfliktus vagy válság, ami tetőfokára érve feszültséget generál. Ezt a feszültség a darab végére fel kell oldani, katarzis-élményt adva a nézőnek.

Ezzel szemben a fórum színház a következő dramaturgiával működik: a begyakorolt előadás hossza maximum 20 -30 perces, mely a konfliktus vagy válság kibontakozása, és a feszültség megteremtése után abbamarad. A feszültség fennmarad a levegőben.

Ekkor lép színre az ún. Joker, aki összekötőként vesz részt a játszók és a nézők között. Tisztázó kérdéseket tesz fel, amik segítségével megállapíthatóvá válik, hogy a nézők megértették-e, amit láttak.

Ezt követően ismerteti a fórum színház lényegét, majd a játékszabályokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy a megjelenített szituáció körülményeit, azaz:

• hol,
• mikor,
• kik,
• milyen viszonyban jelentek meg eddig nem lehet megváltoztatni!  

Majd megkéri a közönséget, hogy a felvetett problémára játszók és nézők együttesen keressék a megoldást. Amikor a nézők befogadókká, nyitottakká váltak a darabban való részvételre, akkor azt újra elkezdik játszani a játszók. A nézők közül bármikor, bárki a „Stop” szóval megállíthatja a darab menetét, és a játszó helyére lépve, vagy a nézőtérről instruálva őt, folytatódik a cselekvés.

Egy-egy kérdéses helyzetet vagy jelenetet több játszó-néző is kipróbálhat. Ha több megoldási javaslat érkezik, a Joker választja ki a dramaturgiailag legmegfelelőbbet, és a játék ebben az irányban halad tovább a befejezésig, azaz a konfliktus vagy válság megoldásáig, feloldásáig. Ennél a színházi formánál is érvényes, hogy szándéka szerint katarzis élményt nyújt, de itt a játszónak és a nézőnek is egyaránt.

Kezdő lépésként egy tájékoztató foglalkozást tartottunk, ahol az érdeklődő fogvatartottak megtudhatták, hogy mit jelent a fórum színház fogalma, illetve hogyan nézhet ki ez egy börtönben. Más fontos döntés is született itt, nevezetesen az, hogy milyen témaköröket tartanak olyan volumenű problémának, amit esetlegesen iskolai tanulócsoport részvételével érdemes körbejárni.

Zárójelben jegyzem meg, hogy amennyiben ettől több nem is történt volna fórum színház ügyében, már ez is óriási információtömeget adott nekünk. Szakembereknek és felelősségteljes állampolgároknak legalább átgondolásra érdemes felvetés, hogy a bűnelkövetők (akik potenciális veszélyforrások) hogyan látják a mai fiatalok helyzetét (akik potenciális áldozatok, sértettek). Mit gondolnak arról, mi az, ami veszélyként leginkább leselkedik az ifjúságra, és mindenképp lépéseket kell tenni az irányba, hogy ezekről Ők is tudomást szerezzenek.

Négy témakör került megjelölésre a fogvatartottak részéről, amiben szerintük a fiatalság számára hasznos tapasztalatokat tudnának mutatni, amivel minimális védettséget szerezhetnek, vagy az áldozattá válás elkerülését is megmutathatnák.

Ezek a témakörök a következők voltak:

• Lopás
• Rablás
• Kábítószerrel való visszaélés
• Iskolán belüli, tanár ellen irányuló erőszak

A tájékoztatást követően 9 fogvatartott nyilatkozott úgy, hogy szeretné magát kipróbálni a fórum színházban, illetve kiválasztásra került az első feldolgozandó témakör is a fenti négyből, ami a kábítószerrel való visszaélés lett.

Ezt követően heti rendszerességgel egy – egy 90 perces foglalkozás keretén belül az adott témakört dolgoztuk fel a fogvatartottakkal, majd a színrevitel kialakítása történt meg a közösen megbeszélt forgatókönyv szerint.

Mivel a kivitelezésben tapasztalatokkal még nem rendelkeztünk, ezért egy plusz hetet beépítettünk, amikor is az addig kialakult előadás részleteit pontosítottuk.

Érdekességnek tartottam, illetve átgondolásra érdemes felvetésnek, ami szintén a fogvatartottaktól érkezett, hogy esetlegesen szakértőket is be lehetne vonni a témakörök kidolgozása során. Ilyen számításba jöhető szakemberek pl.:

• rendőrség
• iskolák gyermekvédelmi szakemberei
• gyermekjóléti és családsegítő szolgálat
• gyámhatóság
• polgárőrség

Ennek az egy hónapos munkának az eredményei nem mérhetők semmilyen kézzel fogható, és bizonyítható formában. Igaz volt itt is a régi mondás, miszerint nem is a cél elérése, hanem az odáig vezető út a fontos, mert közben a jelen lévő fogvatartottaknak lehetőségük nyílt magukat, mint embert megmutatni, olyan értékes tulajdonságaikat kibontakoztatni, amikről talán még ők maguk sem tudták, hogy léteznek.

Lehetőségük nyílt arra is, hogy érzékennyé váljanak egy másik ember problémájára, hogy a segítő szándékuk megjelenhessen, hogy tanítva tanulhassanak.

Láttam a munka során humoros önkritikát is: több részt vevő fogvatartott kábítószerrel való visszaélés bűncselekménye miatt töltötte jogerős szabadságvesztés büntetését, és mosolyogva (nem röhögve!) jegyezte meg az egyikük: már most elmondhatjuk magunkról, hogy „szakemberek” bevonásával készültünk.

Egyik nagyon fontos üzenete volt számomra ennek a folyamatnak egy olyan mondat, ami volt (?) kábítószer kereskedő szájából hangzott el. Éppen az volt a téma, hogy a fiatalok hogyan tudják elkerülni azt, hogy rosszat akaró ember környékezze meg őket, amire igen kategorikus kijelentést tett: legyen akár bántóan bizalmatlan, mert aki rosszban sántikál, ettől meghátrál!

Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a mondatot!

Egyetlen kísérleti előadás valósult meg, hogy a fogvatartottak élesben, de mégis „tét nélkül” kipróbálhassák magukat ebben a színházi formában: a nevelő kollégák vettek részt nézőként. Speciális helyzet volt ez, aminél azt az utat választottuk, hogy a néző a nézőtérről, szavakkal instruálja a játszót a folytatás történéseire, míg nem olyan megoldás születik, ami életszerű, de a lehető legjobb megoldása a helyzetben megjelenített problémának.

Ez az egyetlen előadás is elegendő volt ahhoz, hogy lássuk: ez a színházi forma működni képes a börtönben is, és mint újdonságot mindenképp érdemes a céljaink elérése érdekében munkába állítani.

Mi a re-szocializációs munkát figyelembe véve a haszna ennek?

Ha a nézők szempontját tekintem, akkor azt mondhatom: reális esélyét látom annak, hogy az előadások során értékes gondolatokat tudnak kapni, olyan helyzetekre tudnak felkészülni, ami felvértezheti őket váratlan helyzetekre, vagy legalább is, hogy kritikusabban – reálisabban mérjék fel a hozzájuk közeledő embereket.

Ha a játszó fogvatartottakat nézem, akkor pedig azt mondhatom: ha kicsit átvittebb értelemben is, de esélyt kaphatnak arra, hogy az általuk elkövetett bűncselekményt jóvátegyék, de mindenképp esély számukra, hogy olyan emberként lássák önmagukat, akik képesek érteket teremteni!

2. Mesekör:

„…Úgy ismerhetjük meg önmagunkat igazán, ha különböző feladatokkal, problémás helyzetekkel, kihívásokkal találjuk szembe magunkat. Ekkor derül ki ugyanis önmagunk számára,  hogy kik is vagyunk valójában! Az az igazi önismeret, amikor érdekesebbnél érdekesebb, meseszerű, játékos, netán véresen komoly helyzetekben megtapasztaljuk, hogyan reagálunk akkor és ott!...” – Büky Dorottya, Feldmár András

Minderre a mese kiváló alkalom, hisz nem kell véresen komolyan venni, de véresen komolyan kell benne lenni.

A mesekör lényege nem más, mint visszatalálás játékos, gyermeki (és nem gyerekes!) önmagunkhoz! Visszatérés a bennünk rejlő romlatlan gyermekhez, hogy onnan újraépítkezve találjuk meg az önmagát ismerő, problémáival, az élet kihívásaival megküzdeni tudó felnőttet.

Mindezek mellett a mesekör börtönre adaptált változatában – mintegy „melléktermékként” – a záró foglalkozás egy olyan előadás, ahol a részt vevő fogvatartottak az általuk kitalált, színre vitt, rendezett, eljátszott, megzenésített, stb… mesét a családjuk számára adják elő. Hogy ez az előadás pontosan a szentestét megelőző napra esett, az nem a véletlen műve.

A foglalkozásokat a Feldmár Intézet munkatársai Büky Dorottya és dr. Kóródi Mária, valamint skype-kapcsolat segítségével a Kanadában élő Feldmár András pszichológus, pszichoterapeuta vezette/vezeti.

A fogvatartottak kiválasztásának a fő kritériuma a biztonsági kockázat figyelembe vételét követően az volt, hogy kinek van kiskorú gyermeke, gyermekei. A megszólítottak számára a jelenlét természetesen nem volt kötelező, tájékoztatást követően dönthettek a mesekörben való részvételükről. Így első körben 13 önként jelentkező fogvatartott bevonásával kezdtük a közös munkát.

A mesekör tagjainak szerzeménye, a „Király vagy halál!” című mese, melynek feldolgozása során minden jelen lévő kipróbálhatta magát szegény legényként, királyként, óriásként, madárkaként, álruhába bújt Szent Tamásként…

A különböző karakterek bőrében, vagy onnan kilépve mindenki hozzátehette elképzelését, javaslatát, ötletét, hogy a közös munka végére olyan feldolgozás, olyan színpadi mű szülessen, ami mindenki „gyermeke”, mindenki magáénak érezheti.

Fokozatról fokozatra haladt a csoport a munkában előre egy alaposan átgondolt tematika alapján. Minden foglalkozás egy kicsivel többet tett hozzá az egyéni kifejezésmód árnyalásához, a mesében megjelenő karakterekhez, így alakult ki a mesei elemekkel átszőtt, de élethű, mai történet.

Az egyéni elkötelezettség a kreatív munkára igen nagy volt, mivel személyesen érintett, bevonódott minden egyes fogvatartott. Családjuk, de leginkább gyermekeik előtt nem akartak lebőgni, így a lehető legtöbbet igyekeztek kihozni saját magukból, de a társaikból is. Érdekes volt megfigyelni, ahogy a személyes és különálló teljesítmények hogyan olvadtak össze egy közös előadásba, hogyan érződött ki alkalomról alkalomra az együttműködés készségének erősödése.

Míg az első foglalkozásokon a társaktól érkező színészi teljesítményre vonatkozó kritikákat érzékenyen, sértődötten fogadták, úgy a végére ez is átalakult. Maga a megfogalmazása is, de a szándék és annak megértési készsége is. Egymáshoz idomultak, a közös cél: a tökéletes előadás érdekében. Az egyénekből csapat lett, akik a létrehozott munka gyümölcsét büszkén mutathatták meg, elsősorban önmaguknak, majd a szeretteiknek is.

Megismétlődni látszott az a fajta elcsodálkozás vagy elérzékenyülés a fogvatatottak részéről, ami már az „Irgalmas szamaritánus” című rockopera megvalósulása során is érezhető volt: hogy velük, bűnelkövetőkkel foglalkoznak olyan személyiségek, akik a magyar közélet ismert emberei? Miért? Mégsem mondott le róluk a társadalom? Van remény?

Ráadásul ez nem csak egy múló előadás, hanem filmfelvétel is készül róla, amit a szeretteiknek átadhatnak ajándékba, és szeretet ünnepe mégsem teljesen apanélküli?

A fogvatartottak nagy része nem töltheti szeretteivel ezeket a napokat, igaz nem rajtuk kívül álló okokból. Tudjuk, hogy kiemelt biztonsági kockázatú minden karácsony a büntetés-végrehajtási intézetekben, mert az egyébként is labilis idegállapotú, kényszerközösségekben élő emberek elkeseredett vagy manipulatív cselekedetek megvalósítására érezhetnek késztetést.

Ehelyett azonban – talán ezt minden ott jelen lévő nevében mondhatom – igen felemelő pillanatoknak lehettünk tanúi.

A meglett férfiak szeméből a családjuk megjelenésekor kicsorduló könnyek, az érzelemdús előadás, a közönség rezdülése minden apró kis humorra, az elcsukló hangon elmondott intelmek (pedig a fogvatartott családja nem is tudott ott lenni anyagi okok miatt), mind-mind azt bizonyították, hogy jó úton járunk.

Érdemes volt belekezdeni, érdemes volt kipróbálni, mert nem csak a fogvatartottak és családjaik gazdagodtak, de mi is mindannyian, akik részt vettünk a munkában, jelen voltunk az előadáson. Sőt még azok a fogvatartottak is, akik élő adásban nézhették meg a zártláncú video-rendszer segítségével az előadást.

Összefoglalva az eddigieket elmondhatjuk: a fórum színház és a mesekör, mint nevelési eszköz két különböző területet céloz meg. Míg a fórum színházban az egyén társadalmi felelősségvállalása a cél, addig a mesekörben az elérendő célt az egyén és családi kapcsolatainak erősítésében jelölhetjük meg. Két külön terület, de két egymástól elválaszthatatlan fogalom: az egyén és közvetlen környezetének (családjának) jelenléte határozza meg a társadalmi folyamatokat. Ez egy nagy rendszer, aminek bármelyik része változik, azzal együtt változik a többi rész is. Mi a változásokat a fogvatartottakon tudjuk elindítani, ők pedig a szeretteiken, és ezek a változások kihatnak az egész társadalomra is.

Végezetül álljon itt egy idézet, stílszerűen a „Király vagy halál” című meséből:

 „… mind az összes zsiványok, betyárok, erős, okos, furfangos legények, a helyén van az eszük is csak a szívük eltévedt valahova. Ha visszatalálna a szívük a helyére, boldogan élhetnének ők is, amíg meg nem halnak…”

Nekünk, az elítéltek nevelésében részt vevő szakembereknek, segítőknek az a feladatunk, hogy esélyt adjunk a fogvatartottaknak arra, hogy a szívük visszataláljon a helyére!

Hogy erre egy mesekör kapcsán, vagy kortár-segítő csoportban, vagy drámapedagógiai csoportban, vagy fórum színházban van-e lehetőségünk, azt gondolom: mindegy.

DE: mindenképp segítsünk hozzá őket ahhoz, hogy a bennük lévő értékeket felismerjék, merjenek hinni magukban, mint társadalmilag értékes emberben, legyen bátorságuk és erejük – a nehézségek ellenére is – a szabadulás utáni újrakezdésre."

Mentorasszisztens-képzés, záróvizsga

Újabb mérföldkövéhez ért a TÁMOP 1.4.3-08/1 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok keretében a Balassagyarmati Fegyház és Börtön által elnyert „Hátrányos és fokozottan hátrányos helyzetű személyek társadalmi visszailleszkedésének elősegítése komplex, több irányba ható képzési programmal a munkaerő-piaci helyzetük javítása érdekében” című pályázat.

2012. február 22-én sikeresen befejeződött a fogvatartottak számára szervezett, 260 órás közösségi mentorasszisztens képzés. A képzést néhány hónappal ezelőtt tizenheten kezdték el, és ugyanennyien vehették át szerda délután a tanfolyam elvégzéséről szóló tanúsítványt.

Külön említést érdemel, hogy országos viszonylatban is egyedülállónak számító módon, ez volt az első, szabadságvesztés büntetést töltő fogvatartottak számára szervezett mentorasszisztens képzés.

Az Intézet parancsnoka személyesen adta át a résztvevőknek a tanúsítványokat, ezzel is hangsúlyozva, hogy a mentorasszisztens képzés mennyire fontos láncszeme a pályázatnak. A fogvatartottak felkészítésében hangsúlyos volt a saját önismeretük, személyiségük fejlesztése, egyfajta elköteleződés kialakítása, és a másokkal való együttműködés általános gyakorlattá válása, a segítő-támogató hozzáállás kialakítása, a kommunikáció fejlesztése, valamint a munkaerő-piaci és a szociális ismeretek bővítése.

A pályázatnak köszönhetően képzett mentorasszisztensek az új tudás birtokában a jövőben bevonhatóak lesznek a sorstársaik szabadulásra való felkészítésében. Az érintettek esetében a büntetés-végrehajtási intézetben megkezdett reintegrációs tevékenységet, a társadalmi beilleszkedést a szabadulás utáni időben, a szintén a projekt keretében képzett civil közösségi mentorok és mediátorok támogatják majd, akik közül hárman meghívottként vettek részt a záró rendezvényen, így személyesen találkozhattak leendő mentoráltjaikkal. Hosszabb távon az lenne a cél, hogy mintegy „kézből kézbe” adva a szabadulás előtt álló személyeket, egyfajta reintegrációs hálót építsünk a minél gördülékenyebb visszailleszkedés érdekében, törekedve ezzel a bűnismétlés csökkentésére, a visszaesés minimalizálására. A közösségeken belül megvalósuló támogató rendszerek ebbéli törekvéseinkben fontos szerepet játszhatnak.

A képzéssel egy teljesen újfajta, innovatív kísérletet teszünk, a pályázatban érintett hátrányos helyzetű kistérségek (Ózd, Heves, Bátonyterenye), és az érintett térségekhez legközelebb levő büntetés-végrehajtási intézet együttműködésével, melynek kapcsán a közösség, a térség szintjén igyekszünk megoldást találni az összetett szociális-társadalmi problémákra. Reméljük, hogy a nálunk tapasztaltak mások számára is hasznosítható tudást és jó gyakorlatot jelentenek majd.

Füves Könyv Átutazóknak 4.

A BARÁTSÁGRÓL

"Felejtsd el. Semmiképpen ne akarj itt barátokat szerezni.  A csalódás lenne a legkevesebb. Amit éreznél. Haverok és ismerősök persze kellenek, de nagyon fontos, hogy nekik is mit mondasz el. Legyen szó akár a kinti, akár a benti életedről. Amikor eljön az a fázis a raboskodásod alatt, hogy meg kell osztanod érzéseidet és gondolataidat, netán a véleményedet valakivel, akkor inkább írd le, mintsem kiadd magadat. Minden kimondott szónak fokozott súlya van. Bezártságban gyakran téma, akár unaloműzésképpen is, hogy ez és ez, ezt és ezt mondta. Ez az információ már lehet, hogy egyből elferdítve jut tovább. De mondjuk az ötödik ember már fix, hogy mást hall vissza, mint amit te valóban mondtál. Ebből gondod lehet.

Vannak olyan emberek, akiknek a „barátságát” meg lehet vásárolni. Felesleges. Bajod nem eshet, a felügyelet vigyáz rád, nincs szükséged ilyen „barátokra” sem.

Ellenben a civil barátaidra, akik annak ellenére, hogy börtönbe kerültél kitartanak melletted, leveleznek veled, nos rájuk mindig szánj időt! Annyira sosem lehetsz fáradt, hogy ne írj választ a levelükre vagy ne telefonálj."

 

Ennyi... A fogvatartott ezúttal is rendkívül jól megfogalmazta a tapasztalatait, véleményét. Magam is úgy gondolom, hogy a barátságok alaphelyzetben nem a börtönben köttetnek. Itt lehet szó haverságról, érdekek által vezérelt kapcsolatokról, de az igaz, őszinte barátok nem a fogvatartott társak közül kerülnek ki. Az csak a filmekben fordulhat elő, mint például abban a remekműben, melynek címe: "A remény rabjai".

Egy idézet következzen ebből a filmből:  

"... néha azért szomorú vagyok, hogy Andy elment; de tudom, hogy van madár, mely nem bírja a kalitkát, túl ékes a tolla, és amikor elrepül, örülsz, hiszen bűn volt bezárva tartani... mégis, minden szürke és unalmas marad utána. Azt hiszem...egyszerűen, hiányzik a barátom."

 

Kérdőíves felmérés eredményei - kábítószer- és gyógyszerfogyasztás a börtönben

Kábítószer és Benzodiazepin-származék fogyasztással kapcsolatos kérdőíves felmérés tapasztalatai a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben

A téma már régóta foglalkoztat, sőt annak idején, amikor talán még nem is a büntetés-végrehajtás volt életem álma, szakdolgozatom témájául is a kábítószer-problémát, a drog-fogyasztást választottam. És manapság, mikor már az is előfordult velem, hogy elismert gyakorlati szakemberként említettek, a drog-probléma, a büntetés-végrehajtási intézeteken belüli drog- és - illegális úton beszerzett - gyógyszer-fogyasztás továbbra is fontos szerepet játszik a mindennapjaimban. Mert nem gondolom azt, hogy homokba kellene dugnunk a fejünket, vagy szemlesütve félre kellene fordulni akkor, amikor ilyesmi felmerül. Úgy gondolom, hogy a börtönök, de maga a büntetés-végrehajtási szervezet is egyre inkább nyitottabb, egyre inkább felvállalja az esetleges problémákat, illetve már az sem elképzelhetetlen, hogy azok megoldásában civil szakemberek segítségét is igénybe vesszük. Mert a fogvatartottak nem kizárólag a büntetés-végrehajtás számára jelentenek, jelenthetnek probléma- és/vagy veszélyforrást, ugyanis a büntetés a legtöbb esetben egyszer letelik, és a volt elítéltek immár újra szabad emberként, szabad állampolgárként válnak a társadalom részévé. Ebből a kiindulásból pedig korántsem mindegy, hogy milyen emberek szabadulnak ki a börtönökből…

A Nemzeti Drog Fókuszpont “MAGYARORSZÁG - Új fejlemények, trendek és részletes információk a kiemelt témákról” címen 2011-ben is elkészítette éves jelentését az EMCDDA (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addfiction) felé. A jelentésben megemlítik azt a kvalitatív kutatást, amely 2010-ben zárult le a „Börtön és kockázatok” címen (Takács 2010). A kutatás célja a büntetés-végrehajtási intézményekben a kábítószer-használat, illetve a vér útján terjedő betegségek kockázati tényezőinek feltárása, valamint az ártalomcsökkentő információ-átadás és szolgáltatások megvalósíthatósági lehetőségeinek és korlátainak felmérése volt.

A kutatás eredménye szerint a hazai börtönökben létezik pszichoaktív szerhasználat. Legelterjedtebb a gyógyszerek visszaélésszerű használata (többnyire a Rivotrilé). A fogvatartottak nagy mennyiségű kávét és cigarettát fogyasztanak. A börtönökben létezik kábítószer-használat, legelterjedtebb a kannabisz, kapcsolatoktól és pénztől függően minden kábítószer beszerezhető. Létezik intravénás használat is, de - bár a válaszadók közül többen is használtak ezen a módon az intézményben - az interjúalanyok véleménye szerint ritka jelenség. A válaszadók maguk nem osztották meg mással tűiket, de láttak olyan helyzeteket, ahol ez megtörtént. Elmondásuk szerint gyakori az intézeten belüli tetoválás és a testékszerek behelyezése. A szexuális kapcsolatokat az interjúalanyok nem tartják gyakorinak, egy részük szerint óvszer használata jellemző, mások szerint nem. A nemi erőszakot szintén nem tartják gyakorinak. Az ártalomcsökkentő információátadás és szolgáltatások lehetőségeiről és korlátairól szóló rész a hivatkozott éves jelentés 11. fejezetben olvasható.

Az éves jelentésből megtudható továbbá az is, hogy egy nemzetközi kutatás részeként (Stöver 2011) a magyar büntetés-végrehajtási intézeteket is vizsgálták a kábítószer-fogyasztás elterjedtsége és az arra adott válaszok szempontjából. A kutatás megállapításai szerint a kábítószer-fogyasztás börtönbeli elterjedtsége alacsony, azonban a benzodiazepinek (elsősorban Rivotril) visszaélésszerű használata elterjedt a fogvatartottak között.

A nemzetközi kutatás részeként (Stöver 2011) többek között rákérdeztek a kábítószerek börtönbeli hozzáférhetőségére is. A kérdőíves vizsgálatban résztvevők 71,6%-a szerint a börtönökben nehéz kábítószerhez jutni, a nők 81,9%-a míg a férfiak 69,8% gondolta ezt így. Nagyon könnyűnek a minta 9%-a tartotta a kábítószerekhez való hozzáférhetőséget.

A Nemzeti Drog Fókuszpont jelentéséből kiderül, hogy a BVOP jelentése szerint, míg 2009-ban 88 esetben 91 fogvatartottnál, addig 2010-ben 76 esetben 73 fő birtokában találtak kábítószergyanús anyagot a bv. intézetekben. A bejuttatás módja döntően (63%) továbbra is a fogvatartottak részére biztosított csomagküldés útján történik. Stöver és munkatársainak kutatása szerint (Stöver 2011) a benzodiazepinek orvosi rendelvényre történő használatán túl jellemző az említett szer körül kiépült piac és kereslet a hazai bv. intézetekben.

Ahogy arra a Nemzeti Drog Fókuszpont is hivatkozik jelentésében, a BVOP korábbi közlése szerint az orvosi indikáció alapján rendelt, adagolt gyógyszerekkel történő visszaélések megakadályozására szigorú gyógyszerosztási szabályok vannak életben: az ápoló jelenlétében kell bevenni a gyógyszert; ha volt visszaélésre gyanú, kísérlet, porított formában kapja a beteg a gyógyszert. Ennek ellenére alkalmanként előfordul visszaélés.

Az előbb ismertetett előzmények, a hivatkozott kutatási tapasztalatok felkeltették az érdeklődésemet, ráadásul arra ösztönöztek, hogy szűkebb területemen, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönön belül lefolytassunk egy kérdőíves vizsgálatot. A kérdéseket összességében nem volt nehéz összeállítani, a kérdőívek felvételében az egyik munkatársam közreműködött, egy kolléganőm pedig az adatok összesítésében segített. És ne feledkezzünk meg a fogvatartottakról, akik önkéntes alapon vállalták, hogy kitöltik a kérdőíveket. A mintát a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak adták, felnőtt korú, férfi nemű személyek. (Azt, hogy az  intézetünkben elhelyezett fogvatartottak közül szinte mindenki önkéntesen közreműködött, külön örvendetes, pozitív dolognak tartom, mert a 411 fő résztvevő azt jelenti, hogy a felvétel idején jelenlévők szinte kivétel nélkül kitöltötték a kérdőívet.) 

De lássuk, mik az eredmények…  

1. kérdés: Életkor

20 év alatt (6 fő)

21-25 év (68 fő)

26-30 év (68 fő)

31-35 év (85 fő)

36-40 év (64 fő)

41-45 év (62 fő)

45 év felett (54 fő)

nem válaszolt (4 fő)

A kérdésre adott válaszok alapján megállapítható, hogy az intézetünkben elhelyezett fogvatartottak többsége azokba a korosztályokba, korcsoportokba tartozik, melyeknek nem annyira a börtönben kellene jelen lenni, hanem sokkal inkább a munkaerő-piacon. Meglátásom szerint a fogvatartottak jelentős hányada az a korát tekintve jó esetben családfenntartónak számító személy, aki ennek a szerepének sem aktualitás szerint, sem korábban nem felelt meg, és csekély munkaerő-piaci tapasztalattal rendelkezik. Ami egy másik kutatás tárgya is lehetne... 

2. kérdés: Legmagasabb iskolai végzettség:

általános iskola 8 osztályánál kevesebb (83 fő)

befejezett 8 osztály (157 fő)

befejezetlen középiskola (55 fő)

befejezett középiskola (80 fő)

érettségi (30 fő)

felsőoktatási intézményben szerzett oklevél, diploma (6 fő)

A megkérdezettek több, mint 58%-a csak alapfokú vagy annál is alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezik, és annak ellenére, hogy közel 33%-uk középiskolai tanulmányokat kezdett, azt ennél jóval kevesebben fejezték be, különböző okok miatt. Az érettségivel vagy annál magasabb végzettséggel azaz diplomával rendelkezők aránya csak a megkérdezettek 8,75%-a. (Érdekesség, hogy az adott válaszok alapján az érettségizett személyek közül mindössze 3 fő nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen fogyasztott kábítószert, míg a diplomás személyek közül valamennyien nemleges válaszokat adtak.)

3. kérdés: Szakképzettség

nem rendelkezik szakképzettséggel      244 fő

rendelkezik szakképzettséggel             167 fő

A megkérdezetteknek csak 40,63%-a rendelkezik elmondása szerint szakképzettséggel, ami arányait tekintve magasabb, mint az előző kérdésre befejezett középiskolai tanulmányokat megjelölő személyek aránya (19,4%). Az eltérést abban látom, hogy a fogvatartottak viszonylag nagy része az, aki a börtönévek alatt bekapcsolódik valamilyen, a büntetés-végrehajtás által felkínált szakképzési lehetőségbe, minek következtében az érintettek zömében OKJ-s képzést szereznek.

4. kérdés: Lakhely:

Budapest         48 fő

város            172 fő

-          Bács-Kiskun megye (1 fő)

-          Baranya megye (6 fő)

-          BAZ megye (28 fő)

-          Békés megye (1 fő)

-          Fejér megye (5 fő)

-          Hajdú-Bihar megye (8 fő)

-          Heves megye (11 fő)

-          Jász-Nagykun-Szolnok megye (14 fő)

-          Komárom-Esztergom megye (11 fő)

-          Nógrád megye (67 fő)

-          Pest megye (11 fő)

-          Somogy megye (1 fő)

-          Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (2 fő)

-          Veszprém megye (2 fő)

-          Szlovákia (3 fő)

-          nem jelölte meg (1 fő)

község             47 fő

-          BAZ megye (6 fő)

-          Hajdú-Bihar megye (1 fő)

-          Heves megye (1 fő)

-          Nógrád megye (33 fő)

-          Pest megye (5 fő)

-          nem jelölte meg (1 fő)

falu                  143 fő

-          Bács-Kiskun megye (2 fő)

-          BAZ megye (13 fő)

-          Heves megye (11 fő)

-          Jász-Nagykun-Szolnok megye (2 fő)

-          Komárom-Esztergom megye (1 fő)

-          Nógrád megye (103 fő)

-          Pest megye (4 fő)

-          Somogy megye (2 fő)

-          Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (2 fő)

-          Veszprém megye (1 fő)

-          Szlovákia (1 fő)

-          nem jelölte meg (1 fő)

tanya               1 fő

-          BAZ megye (1 fő)

Az adatokból egyértelműen kitűnik, hogy az intézetünkben elhelyezett fogvatartottak többsége Nógrád megye területén élt a szabadságvesztés büntetés megkezdése előtt, ami annak tudható be, hogy a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló többször módosított 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet 24. §-nak rendelkezése értelmében „A szabadságvesztést a bíróság által meghatározott fokozatban - fegyházban, börtönben vagy fogházban - és a büntetés-végrehajtási szervezet által kijelölt, lehetőleg az elítélt lakóhelyéhez legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetben hajtják végre.” Előbbiek figyelembe vételével természetesen számos más megyéből is kerülnek intézetünkben elhelyezésre fogvatartottak, részben átszállítási kérelemnek köszönhetően, részben az intézetek telítettsége vagy büntetés-végrehajtási szempontok miatt szükségessé váló átcsoportosítás következtében. Az viszont megfigyelhető, hogy BAZ megye és Heves megye területéről is viszonylag magas számban érkeztek intézetünkbe fogvatartottak. A település jellegét tekintve a mintában szereplő személyek 53,52%-a Budapesten vagy egyéb városban él. 

5. kérdés: Kábítószer fogyasztással érintettség (civil életben)

-          soha nem fogyasztott kábítószert (252 fő)

-          kíváncsiságból fogyasztott kábítószert (104 fő)

-          rendszeresen fogyasztott kábítószert (53 fő)

-          nem válaszolt (2 fő)

A válaszok alapján a megkérdezettek 38,68%-a civil életében vagy kíváncsiságból, vagy rendszeresen, de egyértelműen fogyasztott kábítószert. Az adat véleményem szerint elképesztően magas, gondoljunk csak bele: több, mint minden harmadik fogvatartott úgy nyilatkozott, hogy a büntetése megkezdése előtt már fogyasztott kábítószert, a mintát képező személyek közel 13%-a ráadásul rendszeresen. 

Elekes Zsuzsanna és Paksi Borbála 2004-ben végzett kutatásának ("A jogerősen elítélt fogvatartottak kábítószer és egyéb szenvedélyszer használata") megállapításai szerint a jogerősen fogva tartottak egyharmada (33%-a) az aktuális büntetésének megkezdését megelőzően fogyasztott legalább egy alkalommal valamilyen, biztosan droghasználati céllal fogyasztható szert, így a fentiek alapján megállapítható, hogy a kutatásuk óta eltelt időszakban, legalábbis intézetünk vonatkozásában tekintve növekedés figyelhető meg.

6. kérdés: Kábítószer fogyasztással érintettség (bv. intézetben)

-          büntetés-végrehajtási intézetben soha nem fogyasztott (380 fő)

-          nem válaszolt (5 fő)

-          bv. intézetben soha nem fogyasztott, ennek ellenére

o   kíváncsiságból (4 fő)

o   rendszeresen (3 fő)

o   beetették (1 fő)

-          büntetés-végrehajtási intézetben fogyasztott   

o   kíváncsiságból (6 fő)

o   rendszeresen, ha hozzájutott (11 fő)

o   „beetették” (1 fő)

Az erre a kérdésre adott válaszok már érdekesebb eredményt hoztak. Akadt ugyanis néhány fogvatartott, aki megjelölte ugyan, hogy büntetés-végrehajtási intézetben soha nem fogyasztott kábítószert, ennek ellenére mégis megjelölte a fogyasztást elismerő alternatíva bizonyos elemét. Mindez akár arra is utalhat, hogy az egyén tisztában van a tiltott cselekménnyel, annak esetleges fegyelmi és büntetőjogi következményeivel, ezért azt nem is vállalja fel teljesen, ezzel együtt az anonimitásnak köszönhetően mégis beismeri a fogyasztás tényét. A kérdésre nem válaszoló személyek is érdekesek lehetnek, főképp a nemleges válasz motivációja miatt: talán tabunak számít nekik a téma vagy adott esetben fogyasztottak is kábítószert, de azt nem vállalják. Mindentől függetlenül azonban elgondolkodtató, hogy a megkérdezettek 6,3%-a nyilatkozott úgy, hogy a börtönviszonyok között is hozzájutott, és fogyasztott is kábítószert. Az összességében szigorú biztonsági előírások, a rendszeres biztonsági ellenőrzések ellenére. Ugyan a legtöbb büntetés-végrehajtási intézet már rendelkezik kábítószer-kereső szolgálati kutyával, de a drogok vélhetően mégis bejuthatnak az intézetek területére. Mégis hogyan? Adott esetben a személyi állomány tagjának megtévesztésével, félrevezetésével, figyelmetlenségének a kihasználásával, jóval súlyosabb megítélésűnek számító esetben a közreműködésével. Mindenesetre a felderítést, az előtalálást az is nehezíti, hogy a személyzet tagjai tapasztalat, vagy ezzel összefüggő képzés hiányában többnyire nem is ismerik fel a kábítószereket, illetve azok olyan módon is elrejthetőek, hogy nem feltűnő a drog jelenléte...    

Az 5.-6. kérdésekre adott válaszok vonatkozásában azt sem hagynám figyelmen kívül, hogy a civil életben lényegesen többen ismerték el a kábítószer-fogyasztás tényét, mint a börtön körülmények között. Ennek oka lehet az, hogy az anonimitás ellenére az érintettek tartanak attól, hogy személyükre fény derülhet, ezért  nem is ismerik el a büntetés-végrehajtási keretek között megvalósult drog-fogyasztást. Jobb esetben jól működik az intézet drog-prevenciós stratégiája, és a korábbi fogyasztók a börtönben már nem is akarnak kábítószerhez jutni... 

7. kérdés: Benzodiazepin-származék fogyasztással érintettség (civil életben)

-          soha nem fogyasztott ilyen gyógyszereket (325 fő)

-          orvos által felírva fogyasztott (59 fő)

-          illegális módon beszerezve fogyasztott (21 fő)

-          nem válaszolt (6 fő)

Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha kijelentem, hogy a különféle Benzodiazepin-származékok kapcsán úgy gondolom, hogy a börtön falai között azok a kábítószerekhez hasonló veszélyforrást jelentenek. A hatásukra megváltozott tudatállapot, a bizonyos személyeknél megnövekedett agresszivitás hatásai ugyanis kiszámíthatatlanok lehetnek. Találkoztam már olyan fogvatartottakkal, akik Rivotril hatására zárkát vertek szét, magatartásuk ön- és közveszélyessé vált, és napok estek ki úgy az életükből, hogy azt sem tudták, hol vannak, mi történik a külvilágban. Az ilyen esetek mind a fogvatartott társak, mind a személyi állomány tagjaira nézve olyan veszélyeket rejtenek magukban, melyek következményei akár végzetesek is lehetnek. És ennek tükrében nézve a civil adatokat, a fogvatartottak több, mint 19%-a a börtönbe kerülés előtt is fogyasztott ilyen gyógyszereket, egy részük már ekkor is illegális úton beszerezve azt. A nem válaszolók indokai ezúttal sem egyértelműen kiszámíthatóak.   

8. kérdés: Benzodiazepin-származék fogyasztással érintettség (bv. intézetben)

-          nem válaszolt (10 fő)

-          bv-ben soha nem fogyasztott (320 fő)

-          bv-ben fogyasztott (81 fő)

o   kíváncsiságból (16 fő)

o   rendszeresen orvosi rendelvényre (44 fő)

o   „beetették” (3 fő)

o   rendszeresen, ha sikerült hozzájutni (10 fő)

o   nem választott a négy lehetőségből (8 fő)

Összevetve a civil életre vonatkozó kérdésre adott válaszokkal megállapítható, hogy a börtön keretei között a civilekhez képest szinte teljesen megegyezik azok száma, akik elismerik a fogyasztás tényét (civilben 80 fő, börtönben 81 fő nyilatkozott így). Érdekes azonban az a különbség, amely az orvosi rendelvényre történő fogyasztásban mutatkozik: míg a civil életében 59 fő fogyasztott orvos által felírt gyógyszert, a börtönben az ilyen személyek száma csak 44 fő. Ami azt feltételezi, hogy a különbséget képező személyek, már amennyiben a börtönben is szükségük van gyógyszerekre (és itt jellemzően a Rivotril, Xanax és a Frontin jön szóba), akkor illegális úton szerzik be azt. Az orvos által felírt gyógyszert fogyasztó fogvatartottak esetében is előfordulnak visszaélések: az érintettek körében nem ritkán fordul elő olyan eset, amikor a számukra kiírt gyógyszert nem veszik be, hanem azzal manipulálnak: meg próbálják összegyűjteni azt, és eladni, általában élvezeti cikkekért cserébe. Igaz ugyan, hogy az ilyen kísérletek egyre ritkábbak, aminek az is az oka, hogy a hasonló esetekből okulva az egészségügyi személyzet jellemzően porrá tört állapotban osztja az érintetteknek a gyógyszert.  

Ennyi volt a kérdőív tapasztalatainak ismertetése. A helyzet abból a szempontból megnyugtató lehet, hogy megerősítést nyert a dolog: a fogvatartottak körében magas azon személyek száma, aránya, akik a börtönbe kerülés előtt fogyasztottak kábítószert, tudatmódosító hatású gyógyszert. És amennyiben hozzá tudnak jutni, akkor akár csak kíváncsiságból, de akár rendszeresen is megkeresik annak a módját, hogy a börtönben is hozzájussanak ezekhez a szerekhez, anyagokhoz. És ez már kevésbé tekinthető megnyugtatónak. Előbbiek miatt tehát továbbra is fontosak a különféle prevenciós, ismeretterjesztő programok, az életvezetés javítását célzó különféle tréningek, előadások, felvilágosítások. Előbbiek mellett pedig továbbra is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kábítószerek, illegálisan használt gyógyszerek ne juthassanak be az intézetek területére, tehát a megelőzést e téren is fokozott figyelemmel kell gyakorolni.

Hangsúlyoznám, hogy nem vagyok kutató, és szakértőnek sem tartom magam. Abban, hogy a kérdőívet összeállítottam, leginkább a kíváncsiság vezérelt. Biztos, hogy lehetett volna több, részletesebb kérdést is feltenni. De nekem ennyi elég volt ahhoz, amire kíváncsi voltam. Viszont szívesen segítek bárkinek, aki a témában szeretne kutatni, természetesen a lehetőségeimhez mérten. És ha van olyan bv-s kolléga, aki egy másik intézetben felvenné a kérdőívet, akkor a tapasztalataira kíváncsi lennék...