2012. szeptember 30., vasárnap

153 - avagy a Népmese Napja


Testvérintézetünk, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kezdeményezéséhez tudomásom szerint egyedül csatlakozva, a mai napon a Balassagyarmati Fegyház és Börtön Szent Mihály Kápolnájában is megemlékezést tartottunk a Népmese Napja alkalmából.  A programon közel ötven elítélt vett részt, a Mesekör és a Fórum színház tagjai között megjelentek a rendezvényen a TÁMOP 561 projekt keretében személyiségfejlesztő és kompetenciafejlesztő tréningbe bevont fogvatartottak, valamint előzetesen letartóztatottak is, akik vállalták, hogy mesélnek társaik előtt. A személyzet tagjai közül jelen volt az oktatásszervező és az ügyeletes nevelő, valamint a technikus kolléga is, akinek köszönhetően a zárt láncú televízió-hálózat lehetőségeit kihasználva valamennyi zárkában élő közvetítést kaptak az intézetben elhelyezett fogvatartottak a mesemondásból. És szintén részt vett a programon a tréninget tartó szupervizor-tréner páros, Vizsolyi Ákos és Drienyovszki János, a Tranzit F&S munkatársai.

De mindenekelőtt nézzük csak, hogy is szólt a felhívás szövege:  
 
"Százötvenhárom...

153 évvel ezelőtt, 1859. szeptember 30-án született Benedek Elek író, mesemondó, mesegyűjtő. Az ő születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a meséket, a népmeséket. Benedek Elek meseőrző tevékenysége felmérhetetlen kincseket hagyott ránk. Kötetei közkinccsé tették a népmeséket, megőrzendő, nemzedékről nemzedékre átadandó értékké.



De miért is ünnepelünk mi népmeséket?

Mert a mese, a népmese kristálytiszta eszencia. Mindannak a tudásnak az őrzője, amit az emberiség történetének során összegyűjtött, megtapasztalt, megtudott önmagáról, a világról. Erkölcsi értékrendet hordoz, azt tanítja, hogy érdemes küzdeni, hogy van újrakezdés, hogy a dolgok rendbe hozhatók. Boldizsár Ildikó szavaival élve: a mese a lélek őssejtje. Odamegy, ahol a lélekben baj van, s kezdi el rendbe tenni azt. Az ősi, tiszta népmese nem gyermekmű faj, hanem egyetemes: sok olyan történet, ami mindenkié, gyermeké és felnőtté, szabadé és rabé, egészségesé és betegé.

Százötvenhárom...

Jézus feltámadása után, amikor harmadszorra jelent meg a tanítványoknak a Tibériás tavánál, ismét csodát tett. Az egész éjjel hiábavalóan halászó, rendre üres hálót kimerítő embereknek csak ennyit mondott: "Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok." - s úgy is lett. Az addig üres háló tele lett nagy hallal, a Szentírás úgy mondja, hogy szám szerint százötvenhárommal.

Jézus példabeszédekkel, történetekkel tanít bennünket. 

Az Evangélium történetekkel tanít bennünket. 

Mert így vagyunk megteremtve. Történeteket mesélő és történeteket hallgató embernek, aki ezekből a történetekből tanul, ismer meg múltat, jelent, jövőt; rendet és értéket; igazságot, embert és Istent.

Meséljünk hát százötvenhárom percen át egymásnak és magunknak. 

Vessük ki közös bárkánkból hálónkat az idő mély vizébe, emeljünk ki belőle 153 percet, s reménykedjünk a csodában. A csodában, hogy ez a mesékkel, mesemondással, mesehallgatással eltöltött 153 perc mindannyiunk közös szellemi, testi tápláléka lesz, s ott gyógyít, ott segít, ahol nagyon fáj."

 
A program kezdetén oktatásszervező kolléganőm olvasta fel a Biblia előbb is hivatkozott részét, majd következtek a fogvatartottak. Volt, aki felolvasta az általa választott mesét, de akadt olyan résztvevő is, aki fejből mondta el a saját történetét. Az előadások talán hagytak maguk után némi kívánnivalót, ezzel együtt ki kell emelni, hogy az önként jelentkező fogvatartottak közül sokan talán a saját gyereküknek sem olvastak fel egy mesét sem, amikor erre lehetőségük lett volna, míg mások talán életükben először szólaltak meg ekkora közönség előtt.


A program megítélésem szerint elérte a célját, a fogvatartottak méltó módon állítottak emléket Benedek Elek munkásságának. A felolvasott mesék között egyébként természetesen több olyan volt, ami maga Benedek Elek vetett papírra, de a maratoni mesedélután repertoárjában megtalálható volt egyebek mellett néhány székely népmese is. Azt, hogy Egerben hogyan zajlott le a program, nem tudom, de talán akad olyan hevesi kolléga, aki megosztja velünk az ottani történések rövid összefoglalóját. Nekem mára nem marad más hátra, mint megköszönni valamennyi közreműködő kollégám munkáját, illetve a fogvatartottak aktív részvételét.

Elfogták a jogellenesen távollévő elítéltet

Forrás:  http://index.hu/belfold/2012/09/30/a_vajdasagban_fogtak_el_a_szokott_gyilkost/





A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság határ menti partnerével, a Szabadkai Rendőrségi Igazgatósággal informális nemzetközi együttműködés keretében vasárnap 14:50-kor Bácska-Topolyán elfogta a 47 éves, gyilkosság miatt elítélt Bakony Róbertet, aki néhány órás engedélyezett eltávozása után nem tért vissza a szegedi büntetés-végrehajtási intézetbe, írja a police.hu.

A közlemény szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a jelzést követően fogolyszökés miatt bocsátott ki országos elfogatóparancsot a férfi ellen, majd azonnal felvette a kapcsolatot a szomszédos országok rendőri szerveivel, így a Szabadkai Rendőrségi Igazgatósággal is. A főkapitányság és a szerbiai partner közötti határ menti együttműködés több évtizedes múltra tekint vissza, így a szerbiai rendőrök a megkeresést követően ellenőrizték a férfi élettársának lakását, ahol elfogták a körözött férfit.

Az országos elfogatóparancsot még tegnap bocsátotta ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bakony Róbert 47 éves elítélt ellen, akinek 2012. szeptember 29-én néhány órás eltávozását engedélyezte a Szegedi Fegyház és Börtön, azonban nevezett oda a megadott határidőig nem tért vissza.

A rendőrség az elítélt mielőbbi elfogása érdekében a szükséges intézkedéseket megtette, valamint értesítette a határátkelőhelyeket és a szomszédos országok rendőri szerveit is.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fogolyszökés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben Bakony Róbert ellen, aki emberölés bűntette miatt töltötte jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését a Szegedi Fegyház és Börtönben.

A férfit 2009 márciusában ítélte jogerősen tíz év börtönbüntetésre a Győri Ítélőtábla. A gyilkosság előzménye az volt, hogy a későbbi áldozat feljelentette Bakony Róbertet egy rakodógép ellopása miatt. Bakonynak ekkor még nem járt le a próbaideje, és félt attól, hogy le kell tölteni az ügyek halmozódása miatt a rá korábban kirótt felfüggesztett szabadságvesztést. Az áldozat felismerte a férfi szorongatott helyzetéből kínálkozó lehetőséget, visszavonta a feljelentését, és hivatalosan azt nyilatkozta, hogy az ominózus gépet a vállalkozó megvette tőle. Ugyanakkor elkezdte zaklatni, többször pénzt kért tőle, és azzal fenyegette, hogy nyilatkozatát bármikor visszavonhatja.

Ahogy az Index tudósításából kiderül, a BVOP sajtóirodájának vezetője, Szalai Tímea közölte, hogy az elítélt jutalomból kapott eltávozást, és a nagyfai objektumot csoportos kimaradásra hagyhatta el. Amikor határidőre nem tért vissza, az intézet parancsnoka fogolyszökés vétsége miatt azonnal feljelentést tett. A BVOP közleménye szerint a férfi több mint öt éve van az intézetben, börtön fokozatban tölti büntetését, kettes, azaz a második legenyhébb biztonsági besorolással. Folyamatosan dolgozott, csaknem húsz alkalommal kapott már jutalmat. Korábban háromszor volt jutalomból kimaradáson, és eddig mindig visszatért a börtönbe.

A Jobbik az eset után közleményt adott ki. Vizsgálatot követelnek a belügyminisztertől és a büntetés-végrehajtás országos vezetőitől a szökés körülményeiről, valamint közlik, hogy már a jövő héten jogszabály-módosítási javaslatot nyújtanak be az országgyűlésnek. Azt akarják törvénybe foglalni, hogy jogerősen szabadságvesztésre ítéltek - főként életellenes bűncselekmények elkövetői - "büntetésük időtartama alatt egy másodpercet se tölthessenek a börtön falain kívül".


 A fentiekből azért kiderül, hogy nevezett egy alapvetően normakövető elítéltnek mutatkozott, aki ezt is figyelembe véve részesülhetett az ideiglenes távollétben, ami egy fogvatartott számára a legnagyobb jutalomnak számít. Amint a tudósításból olvasható, korábban már több alkalommal részesült ilyen jutalomban, és eddig nem élt vissza a bizalommal. Természetes, hogy az embereknek ilyenkor véleményük van, amit ki-ki a saját vérmérsékletének megfelelően fűz hozzá a dologhoz, illetve az is elfogadható, hogy a politikusok és egyes pártok ilyenkor szintén a hangjukat hallatják az ügyben. Ezzel együtt az is tény, hogy a jutalom ebben az esetben jogszerű volt, a szakszerűséget pedig majd vizsgálják az illetékesek. Azt azért mindenkinek figyelmébe ajánlom, amúgy egyfajta gondolatébresztő dolog gyanánt, hogy próbálja meg belegondolni magát a bv. személyzet helyzetébe, és érezze át, hogy a jogszabály adta lehetőségekkel élve, időnként motiválni szükséges az elítélteket, mert pusztán az izoláció és a megtorló intézkedések nem feltétlenül vezetnek eredményre.   

Egy elítélt apa gondolatai...

Egy első bűntényes elítélt gondolatai  a fiáról, a családról és a bűncselekményről...
 

Nem ilyen példát szerettem volna mutatni a fiamnak...




"Egy fiam van, kinek mindig a legjobbat próbáltam mutatni és a lehetőségekhez mérten mindig a legjobbat adni. Sokáig sofőrként dolgoztam, megélhetési gondjaink nem voltak, de ennek volt hátulütője is, mivel nagyon sokat voltam úton, és ezért kevesebb idő jutott a családra. Bár, mikor tehettem, és el tudtak velem jönni, akkor vittem őket magammal. De hosszú távon ez sem működött, mert így kevesebb idő jutott a nevelésre részemről, ezért gondoltam, hogy munkát váltok. Ezt meg is beszéltük a feleségemmel, és elmentem vagyonőrnek. De egy idő után itt is több lett a munka, mint a szabadidő. A szabadidőmben a családdal voltam, és ilyenkor sokat kirándultunk. Mikor óvodás, majd iskolás lett a fiam, mindkét helyen vállaltam a szülői munkaközösséget. Bár a fiam akkor ezt még nem értette, de a segítés példáját próbáltam mutatni neki. És a családi veszekedéseket is kerültem a fiam előtt, mert azt szerettem volna, hogy ezt a rossz példát se lássa tőlem, tőlünk. Sajnos, én tudom, milyen az, amikor a szülők marják egymást, mert én átéltem ezt. Ezért én kerültem a veszekedéseket, mert nem akartam, hogy a fiamnak is át kelljen élni azt, amit nekem. Egy pár éve adódott egy lehetőségem arra, hogy alapítsak egy kft-t. A kft. elég jól indult, leszámítva a kezdeti nehézségeket. A cégnek egy kis idő után már volt egy kis forgótőkéje, amit be lehetett fektetni, de a társam a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül ezt a saját hasznára fordította. Ezért sajnos kamatos pénzt kellett felvennem egy újabb munka elindításához. De ezt a pénzt egy olyan embertől vettem fel, akinek nem volt elég egyszer visszaadnom a kért kölcsönt, mivel látta, hogy akkor egy kicsit jobban ment. Az illető látta, hogy nekem a család mindennél többet jelent, és ezzel próbált zsarolni. De ez sem volt elég, ezért csináltam azt, amiért ide kerültem, mert végső elkeseredésemben olyat tettem, amit már nagyon megbántam. Miután már elkövettem, tudtam, hogy ennek sajnos következményei lesznek, és ezért elmondtam a fiamnak, hogy ilyet soha, semmilyen körülmények között ne tegyen, és ezt a példát ne kövesse. Hálát adok a jó istennek, hogy egy csodálatos feleségem van, aki csodálatos anya is egyben. Próbálja a legjobbat adni és mutatni a fiamnak, és mellettem is kitart. Ha szabadulok, a célom az lesz, hogy mindent jóvátegyek, és csak még több jó példát mutassak a fiamnak. Támogatni fogom a döntéseiben, és ha tanácsot kér tőlem, én a legjobbat fogom neki adni. Nevelésünk eddig is arról szólt, hogy csak a jót lássa tőlünk, és ezek után is így lesz. Én nagyon örültem a pályaválasztásának is, amikor a rendészetet választotta. Nagyon örültem és boldog voltam, hogy olyan hivatást választott magának, amivel érhet el valamit az életben, és még csak gondolni sem fog olyan dolgokra, amit én csináltam. Remélem, ez elég elrettentő példa volt számára, és látja, hogy ez az út hová vezet. Én nem ezt a példát szerettem volna mutatni a fiamnak..."   


     

2012. szeptember 28., péntek

Gyilkosságról pszichológus szemmel - az FN24 írása alapján

FORRÁS: http://szeged.hir24.hu/szeged/2012/09/28/miert-kegyetlenebbek-a-noket-gyilkolok/



Néhány hete indult sorozatunkban nőkre támadó gyilkosok ügyeit idézzük fel. Mostani írásunkban egy börtönpszichológus véleményét is közzé tesszük.

Miért kegyetlenebbek a nőket gyilkolók?


"Három-négy évvel ezelőtt több brutális „féltékenységi gyilkosság” is megrázta a közvéleményt. Korábbi írásainkban már szóltunk néhányról, köztük egészen kegyetlen módon elkövetett bűncselekményekről is. De hogy középiskolás ölje meg 54 késszúrással a barátnőjét, talán még ebben a bűnsorban is kivételesen megrázó helyet foglal el.

Már pedig ez történt. Több tanulmányi versenyen is induló, a bűnnel korábban soha nem találkozó 17 éves fiú osztálytársát ölte meg. A gyilkos, P. Nándor és a még kiskorú áldozat, B. Erika egy kecskeméti gimnáziumban szerettek egymásba, és 2007. december 7-étől együtt jártak. A boldogság azonban nagyon hamar szertefoszlott, mert a lány számára egyre terhesebbé vált a mindenkire féltékeny fiú.

Ezért kapcsolatukat 2008. május végén megszakította, de a lány kezdeményezésére az év októberében újra összejöttek. Nándor furcsa szerelme azonban nem változott, és ezt már nem viselte el barátnője, aki érdeklődni kezdett egy másik fiú iránt, aki ugyancsak osztálytársuk volt. Erika egy évvel a nagy szerelem kezdete után, vagyis 2009. május 9-én elmondta ennek a barátjának: találkozni fog a Nándorral, és bejelenti, hogy szakítani akar. Nándor, ezt sejtve, május 10-én kérte apját, hogy másnap, tanítás után kettesben beszélhessen a sértettel.

Május 11-én a szülők elmentek otthonról. A tanítás után a fiataloké volt a lakás, ahol a lány közölte: részéről befejezettnek tekinti kapcsolatukat. A szerelem folytatásában reménykedő fiú ideges lett, fel-alá járkált a szobában, majd vitájuk közben kiment a konyhába, és a konyhaszekrény fiókjából magához vett egy konyhakést.

Amikor visszatért, a kanapén ülő lányra támadva 54(!) sebet ejtett az alig 40-45 kilós testen. A lány előbb ellenállt, védekezett, végül eszméletét elveszítve, a kanapé előtti szőnyegre került, és perceken belül meghalt. Nándor egy törülközővel és egy ágyterítővel letakarta a szétszabdalt testet, a fürdőszobában megmosakodott, másik pólót vett fel. Amikor az anyja hazaért, megpuszilták egymást, aztán a fiú leszaladt a lépcsőn, a városban kóborolt, majd feladta magát a rendőrségen.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a bíróság Nándort, és 11 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.


De vajon mitől vadultak meg ennyire a fiatalok a XXI. század első éveire?

"A féltékenységből elkövetett gyilkosságok mindig is gyakran előfordultak, bár az valóban megdöbbentő, hogy egy-két év alatt az Alföldön számos ilyen szörnyű tragédia következett be" – mondta el korábban, a Szegedi Fegyház és Börtön elítéltjeinek életét, hétköznapjait kutató munkám során Éles Éva alezredes, a Csillag börtön klinikai szakpszichológusa, a pszichológiai osztály vezetője.

"Ami a napjainkban történő „szerelmi bosszúkat” leginkább megkülönbözteti a korábbi esetektől, az éppen az elképesztő brutalitásuk. Erre csak részben magyarázat az, hogy maga a bűnözés is egyre kíméletlenebbé válik az emberekben megnőtt a szabadság, a „mindent megtehet” érzése, az uralkodási és birtoklási vágy, miközben csökkent a belső kontroll ereje."

A nők elleni támadások kegyetlensége mögött a női és férfi szerepek átértékelődése is meghúzódik. A férfiak egyre inkább csupán „élvezeti cikket” látnak a nőben, olyan személyt, aki vágyaik kielégítésére szolgál. A nő valaha a gondoskodás, az anyai szeretet, a védelmet biztosító személy képében jelent meg a férfiak túlnyomó többsége előtt, ám a klasszikus családmodell széthullásával ez megváltozott, a nő birtokolható tárgy lett sajnos sokak szemében. Amikor ez a „tárgy” életre kel, vagyis megfogalmazza saját vágyait, netán még szembe is mer szegülni a férfival, mondjuk úgy, hogy bejelenti: új társat keres, hirtelen robbanó indulatot vált ki.

Éles Éva úgy véli, a férfiak nagy része, éppen a férfias magatartást veszítette el. A családok nagyszámú széthullásával nincs követhető apamodelljük, egész életükben nők irányítják a sorsukat, anya, óvónéni, tanító néni, tanár néni, feleség formálja őket, így nőies lett a konfliktusokra adott válaszuk is. Korábban egy párkapcsolat lezárását sokkal nagyobb toleranciával viselték, vagy ha nem, egyetlen késszúrással, baltacsapással végeztek szerelmükkel.

"Az elmúlt években történt leszámolások ezerszer inkább hasonlítanak egy hisztérikus nő dühkitörésére, mint egy – bármennyire is borzalmas kimondani – de férfias mintát követő bosszúra. Áldozatuk teljes elpusztítására törekszenek, mivel többnyire rendkívül labilis idegzetű emberek, egyszerűen képtelenek leállítani az indulati cselekményüket. A férfiak önbecsülése alacsonyabb, mint az előző évtizedekben, a munkahelyvesztés esetén nehezebben találnak munkát, gyakran kevesebbet keresnek társuknál. Ezt jobban elviselik, bár ez is fájdalmas, azonban szexuális partnerük hűtlenségét, a „nekem nem vagy megfelelő”-t, azt nem." - mondja a szakember.

A fogvatartottak élettörténetei jól példázzák az anya szerepét a férfiak veszteségre adott viselkedésében. Találkoztam, olyan elítélttel, akit igen agresszív anya nevelt fel, és bár külsőleg férfias, erős, mégsem tudta magát megvédeni az anyai agresszióval szemben. Nőgyilkosságai az anya elleni, elfojtott haragból erednek, idegen nő ellen nincs ölésgátlás, bosszúját kiélheti, megélheti agresszióját. Ilyen esetekben általában az apa-anya kapcsolata is zavart szenved, az apa is uralom alatt van, de az apahiány is előfordul ezeknél.

"Egyébként ezek a brutális gyilkosok a börtönközösségben nem képesek önállóan megoldani gondjaikat, erőtlenek, legkisebb problémájukkal is őreikhez, nevelőtisztjükhöz fordulnak" – mondta el Éles Éva.

A pszichológusnő szerint a mind brutálisabbá váló elkövetéseket csak a jog, a büntetés nem képes megfékezni, a család szerepének ismételt felértékelésére lenne szükség. De leginkább olyan, egymásról gondoskodó családi közösségekre, ahol az emberek szóba állnak egymással, kibeszélik gondjaikat, hiszen ez a feszültségoldás legfontosabb eszköze, nem pedig családban, de elmagányosodva kínlódnak egy ezernyi stresszel támadó, felpörgetett hétköznapokból összerakott világban."


Csak azért osztom meg Bátyi Zoltán írását, mert annyira összecseng azzal, amiről magam is sokat fecsegek: a család szerepe, az egymásra való odafigyelés képessége és készsége annyira fontos dolog lenne életünkben, hogy azt nem lehet eléggé hangsúlyozni. És hiszem, hogy bűnmegelőzési szempontból is nagy jelentőséggel bírna az, ha a családok működése, a családon belüli kapcsolatok és kommunikáció minősége rendben lenne.

Születésnap, mese, torta...

Ünnepélyes és kevésbé ünnepi gondolatok a Mesekör kapcsán, kendőzetlenül...


 A mai napon egyéves évfordulójához érkezett az intézetünkben működő fogvatartotti Mesekör. Ahogy az ilyenkor már lenni szokott, a születésnapot egy kisebb ünnepség kísérte, melynek keretén belül a Feldmár Intézet munkatársai egy tortával köszönték meg a programba bekapcsolódott, és az eddigiek során valóban megfelelően együttműködő magatartást és hozzáállást tanúsító résztvevők munkáját, aktivitását. 

Mint arra a blog rendszeres olvasói és a börtönök világa iránt érdeklődő más személyek minden bizonnyal emlékeznek, a közelmúltban az M1 műsorán is bemutatkozott a program, köszönhetően Al Ghaoui Hesna riporternőnek, aki a "Bábel - Hesnával a világ" című műsorában adott helyet a programnak. A műsort követően vegyes volt a program fogadtatása, ahogy azt már megszokhattuk. Szép számmal akadtak olyanok, akik az adást követően azonnal gratuláltak és elismeréssel nyilatkoztak a foglalkozásról, kiemelve azt, hogy igenis helye van a börtönökben egy efféle, hazánkban valahol talán még mindig úttörő jellegűnek, és több szempontból kuriózumnak számító kezdeményezésnek. 

Mások viszont azt mondták, hogy "Minek ezeknek ilyen programokat szervezni? Rohadnának meg a börtönben, azt a pénzt, amit rájuk költenek, fordítanák inkább másra..." És hallottam olyan véleményekről is, amelyek azt kifogásolták, hogy ha ez tényleg olyan jó dolog, akkor más intézetben miért nincs ilyen program; vagy a parancsnok miért úgy nyilatkozott a riportban, ahogy azt tette; és különben is: ne érezzék már jól magukat a fogvatartottak a börtönben. 


Talán a vesztemet érzem, de röviden menjünk sorban... Azt hiszem, mindenki ismeri azt a mondást, hogy ahány ház, annyi szokás. Mindez igaz a börtönökre nézve is, de ezt már korábban többször megfogalmaztam. A keretjogszabályok ugyan  megegyeznek, azonban az egyes büntetés-végrehajtási intézetek helyi sajátosságai (építészeti adottságok, fogvatartottak összetétele, személyi állomány attitűdjei, parancsnok személye, hogy csak néhány, általam fontosnak tartott momentumot emeljek ki) eltérőek, ami hatással lehet és  van a felkínált programokra. 

A hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében a szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy a törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől. A szabadságvesztés céljának elérése érdekében az elítéltek nevelése - önbecsülésük és felelősségérzetük fenntartása, fejlesztése, a társadalmi hasznosság tudatának kialakítása, szabadulásuk után a társadalom életébe való beilleszkedés elősegítése - a bv. szervezet és - külön jogszabályban meghatározott esetben - a pártfogó felügyelői szolgálat feladata. A nevelési folyamat magában foglalja az elítélt személyiségének a megismerését, megfelelő foglalkoztatását és önképzését, a rehabilitációs és a szabadidőprogramok szervezését, a családi és társadalmi kapcsolatok támogatását

Az előbbieket figyelembe véve teljesen jogszerűnek, a rendelkezésekkel alapvetően összhangban lévőnek tartom a Mesekört, mert azzal, hogy erősíti a családi kapcsolatokat, az elítéltek és hozzátartozóik közötti kötelékeket, egyértelműen hozzájárul a társadalmi visszailleszkedés eredményességéhez. Hiszen nem tévedek sokat akkor, ha azt mondom, hogy egy támogató, tisztességes és normakövető gondolkodású család egyértelműen hozzájárulhat a bűnismétlés megelőzéséhez. Azt nem állítom, hogy valamennyi, a programban résztvevő fogvatartott visszailleszkedése zökkenőmentes lesz, és az érintettek közül senki nem kerül vissza a börtönbe, de azt kimondom, hogy az esélyt meg kell adni a számukra. Esélyt az újrakezdésre, újratervezésre, egy megváltozott gondolkodással átitatott új életre. 

Az, hogy a fogvatartottak részére egy efféle programot kínálunk fel, illetve ennek során külső személyek bevonása is megtörténik, összhangban áll az egykor nyugat-európai államok közössége és szakemberei által kimunkált börtönügyi alapelvek közül a nyitottság elvével. Ezen elv megfogalmazza az elítéltek szellemi és fizikai izolációjának csökkentésére való törekvés szükségességét, természetesen a lehetőségekhez és az ésszerűséghez mérten. Mindez egyfelől szélesíteni igyekszik a fogvatartott kapcsolatát a külvilággal, másfelől növeli a börtön és a társadalmi környezet közötti interakciót a külső erőforrások, szolgáltatások igénybevételével, a közvélemény, a média rendszeres, hiteles tájékoztatásával. 

Végül röviden kitérek a börtönbeli jó hangulatra... Talán nem derült ki egyértelműen a riportból, ezért szeretném leszögezni, hogy a börtön nem egy jó hely. A fogvatartottak nem önszántukból vannak ott, és a szabadságvesztés büntetésnek nem is az a célja, hogy a börtönben lévő személyek jól érezzék magukat a büntetés-végrehajtási intézetek falai mögött. Ez a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben sincs így, de ne is legyen senkinek sem hasonló érzése. Mert hogyan is érvényesülnének a büntetési célok, ha az elítéltek nem kívánkoznának vissza a szabad életbe, szeretteik, családtagjaik körébe? Ezzel együtt az emberséges, az elítéltekkel törvényességi szempontból és szakmailag egyaránt megfelelő foglalkozás és bánásmód meglátásom szerint helyénvaló és szükséges. Tetszik, nem tetszik, de ki kell mondani, hogy a börtönügy valahol olyan, mint a labdarúgás: szinte mindenki ért hozzá és véleményt alkot róla. De halkan kérdem: a "szakértők" közül ki volt már börtönben, ki ismeri a börtönök világát testközeli, valós élmények alapján? Ki találkozott már hús-vér fogvatartottal? Olyannal, aki megfelelő foglalkozással és kezeléssel talán még menthető, vagy olyannal, akinél erősen sarkosan fogalmazva nem lehet más cél, mint a megőrzés? Vagy azt is kérdezhetném, hogy ki beszélt már egy-egy hiteles, sokat tapasztalt és megélt szakemberrel, aki tényszerűen és őszintén be tudja mutatni a börtönök működését? A válaszokat ki-ki keresse meg maga, én pedig csak annyit szeretnék leszögezni, hogy a börtönben lenni nem jó dolog, legfeljebb péntek délután, amikor a Mesekör foglalkozásainak köszönhetően a program résztvevői másfél órára talán szabadnak érezhetik magukat. 


Az előbbi felvezetés után visszatérek a mai délutánra: az ünnepélyes megemlékezés rövid volt. Skype-kapcsolat segítségével maga Feldmár András is részt vett az eseményen, aki elmondta, hogy több ember adott neki visszajelzést az M1-en bemutatott riportfilm után. Többen azt mondták neki, hogy a könnyek akkor jöttek a szemükbe, amikor a fogvatartottak zenélni kezdtek. Ahogy a pszichoterapeuta a résztvevő elítélteknek címezve mondta: "a zene összeköt titeket az emberek szívével".  A beszélgetést követően a fogvatartottak felszelték a Feldmár Intézet számára egy cukrászda által felajánlott ünnepi tortát, ami az ország tortája volt: szabolcsi almás máktorta. Fogalmazhatok úgy, hogy mindez egyfajta utalás volt a hely és a résztvevők megjelenése felé, hiszen a fogvatartotti formaruha a börtönszlengben mákos. De komolyra fordítva a szót, az ünnepség nem tartott sokáig, szűk félóra alatt lezajlott, aztán kezdődött a munka, mert a foglalkozás mindennél fontosabb. És a következő, decemberi bemutató már hamarosan itt van...


Az előbbiekhez annyit tennék hozzá, hogy ha mindez az elítéltek szívére és/vagy lelkére is pozitív hatást fejt ki, akkor talán nem dolgozunk hiába. Illetve még valami: néhány héttel ezelőtt egy holland csoport tagjaival találkoztam, akik hazájukban szupervízorként dolgoznak. Mindkét fél számára hasznos volt a találkozás: én gyakoroltam és csiszoltam a konyha-angolomat, az egyik holland hölgy pedig megköszönte, hogy mennyi mindent tanult tőlünk, ugyanis a közeljövőben egy holland börtönben éppen egy hasonló programot szeretnének beindítani. Ugye, talán nem is járunk rossz úton?     

Egy kiállítás képei

A Kiss Árpád Általános Iskola aulájában került megrendezésre szerdán annak a kiállításnak a megnyitójára, amelyen Veres József ikonjai kerülnek bemutatásra az érdeklődők számára. A Tanár Úr egyébként több szempontból is kötődik az intézetünkhöz, hiszen egyrészt közreműködik a beiskolázott fogvatartottak oktatásában, másrészt szerepet vállal az elítéltek hitoktatásában is.    


A kiállítás megnyitó beszédét Csach Gábor művészettörténész, Balassagyarmat alpolgármestere mondta el, majd a résztvevők a meghallgathatták a Csalogató Együttes produkcióját is.   




Börtönriport az FN24 hírportálon 2

Forrás: http://fn.hir24.hu/itthon/2012/09/25/bortonsors-igy-telnek-vv-segal-es-kaiser-ede-napjai/

Az FN24 hírportál ismét börtönbe látogatott, Farkas Csilla a Márianosztrai Fegyház és Börtön rácsai mögé jutott be, ahol „szökéskompatibilis" zárkafalak és börtönszag várta őt. Gondolatait és érzéseit az alábbiakban lehet olvasni:

"A ma már börtönként és fegyházként működő márianosztrai fegyintézetet körülöleli a Börzsöny, a dombokon marhák és birkák legelnek, a földeken szürke rabruhában férfiak dolgoznak. Frissen vakolt sárga falak, felújított konferenciaterem, játszóház és illatozó virágültetvények mutatják az utat a 154 éves börtön hatalmas tölgyfakapujához.

Nehéz elhinni a parancsnoki épületbe lépve, hogy ez az a fegyintézet, ahol 2010-ben két rab egy villa nyelével kibontotta az egyik zárka falát, kijutva ezzel a belső folyosóra. Nem a porladó gitten és a málló téglán múlott, hogy végül nem sikerült megszökniük, szerencsére a felügyelet a helyén volt. Az eset sokat elárul a fegyintézet – az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási intézmény – állapotáról. 1890 óta – ekkor nyerte el lényegében ma is változatlan formáját – alig változott valami. Legalábbis belül, a fogvatartottak részlegén.

A másfél méter vastag falak, a betonaljú zuhanyzók, a szűk zárkák, a többségében mindössze függönnyel leválasztott vécék mind a régi korok börtönhangulatát idézik. Az épület hátsó falán még mindig ott vannak az 1967-ben felrakott csempemozaikok, amelyeknek nemcsak majd’ félszázados múltjuk, hanem történetük is van. A börtön akkori parancsnoka a fogvatartottakkal csempéztette ki a lépcsőházat, akik néhány nap alatt el is készültek a munkával. A börtönvezetés azonban – meglepődve gyorsaságukon – leverette a falról az egészet, majd a törmelékekből újrarakatta a burkolatot. A cél már akkor is az volt, hogy hosszú időre elfoglaltságot találjanak a raboknak, és lekössék az energiáikat.


Útelágazás

A börtönkörlet sárgára és zöldre festett, néhol málló falai mellett sétálva, elhaladva a folyosókon strázsáló felügyelők szigorú tekintete előtt, Biczó László bv. dandártábornok, parancsnok azt mondja: nyugodt, balhémentes intézet az övék. Az összetűzések ritkák, csak néha fordul elő például, hogy a rabok élesre kihegyezett fogkefevéggel döntik el a vitát, szökési kísérletre – a „villás” esettől eltekintve – régóta nem akadt példa. Az önkárosítás szintén nem jellemző, az „étkezésbetagadást” pedig csak hírből ismerik.

„Mindenkinek, amikor idekerül, elmondom, hogy két út közül választhat: vagy járja azt az utat, amit mi javaslunk a számára, vagy megy a másikon, de akkor sok jóra nem számíthat. A többség megérti és elfogadja ezt, alkalmazkodik a viszonyokhoz, a jó magaviseletért cserébe pedig különböző kedvezményekben részesül. Kaphat eltávozást, hosszabb sétaidőt vagy látogatást. A jogszabályok például heti egy zuhanyzást írnak elő kötelező minimumként. Aki viszont dolgozni jár, mindennap zuhanyozhat, függetlenül attól, hogy aznap volt­-e munkája, vagy sem. A minimum-sétaidőt is egy-egy órával megemeltük azoknak, akik munkára jelentkeztek” – magyarázza a márianosztrai intézet élére 2007­-ben kinevezett dandártábornok.


Tisztaságmániás és körszakállas menő

Bár a börtönrészlegen a törvényi előírás szerint az ajtók szinte egész nap nyitva vannak – a kötelező szabad mozgást biztosítva ezzel a folyosókon a fogvatartottaknak –, meglepően nagy a csend. Páran a telefonoknál várakoznak, míg az egyik 10 fős zárkába belépve azt látjuk, épp esznek az elítéltek. Börtönboltban vásárolt mogyorókrémmel kent kenyér, néhány szelet felvágott és egy doboz tej a reggeli. A parancsnok láttán azonnal pakolni kezdenek, lehalkítják a tévét, és felsorakozva egymás mellett, vigyázzba vágják magukat. Semmi kétség, nagy a rend és a fegyelem.


Két ajtóval arrébb a 40 év körüli Sándor suvickol lelkesen, mániákusan törli a port ötvenes karjával a szélesre tárt ablakokról, tereget, mos és légfrissít egyszerre. Amikor éppen nem takarít vagy faládákat rak össze a közeli üzemben, az edzőteremben vezeti le felesleges energiáit. „Régi motoros”, öt fegyintézetet megjárt már, Nosztrára két éve érkezett, és még két és fél évet marad. Emberölés miatt került a büntetés-végrehajtás falai közé – állítása szerint ártatlanul. Saját házirendet készített a zárkán belül, és övé a legjobb ágy a hétszer hét méteres helyiségben – ablak mellett, szigorúan alul. Szavak nélkül is világos, ő a helyi zárkamenő.

„Tévét nézünk, sakkozunk, kártyázunk, nagy az összetartás. Az egyetlen probléma, hogy 12 fős a zárka, holott maximum 8 személynek felelne meg. De a fiúk normálisan betartják a szabályokat, tiszteljük egymást, és csak az ablaknál dohányoznak. Megkövetelem a tisztaságot, és betartom a rendet, ezt elvárom tőlük is. Akár tetszik nekik, akár nem. Nincs kivétel, itt mindenki egyenlő” – mondja az első az egyenlők között, aki civilben ács-állványozó, tele konkrét célokkal a szabadulásig.

„Sok volt már ez a 21 év, amit összesen eltöltöttem a rácsok mögött. Itt a vége, eljött az idő, hogy befejezzem. Már nem nekem való ez. Nincs értelme a bűnözésnek, lehet normálisan is élni. Van egy unokám kint, mellette szeretném tölteni az időmet. Talpraesett vagyok, feltalálom majd magam, nem félek.” Kételkedni pedig se okunk, se merszünk, így továbbállunk.

A következő zárka felelősének, Attilának sincs semmi gondja a márianosztrai körülményekkel, „rendezett minden, a felügyelet segítőkész, az új lepedők is tökéletesek” – feleli pedánsan az ágyról felpattanva, a tévé távirányítójával a kezében Biczó parancsnok kérdésére. Ismerik már egymást korábbról, Attila visszajáró vendég: 2006-ban és 2009-ben is innen szabadult. „A kis légtér” – csupán ennyi negatívumot említ, ha már így rákérdeztünk, és bár lehet, cellatársai hozzátennének még pár dolgot, inkább nem szólnak, egymás mellett sorakozva, lehajtott fejjel a földet bámulják.


Neonfény és bezártság

Lépcsők, rácsos vasajtók és a „sóhajok hídja” vezet át a komorabb, neonfényektől izzó, szürke világba, a fegyházasok külön részlegére, Tasnádi Péter egykori, Kaiser Ede és VV Segal jelenlegi „lakhelyére”. Mintha a „napközis táborból” hirtelen egy kihaltnak látszó, egykor talán szebb időket megélt gyárépületbe csöppentünk volna. Három emeleten mintegy 500 rab tölti mindennapjait. A hatalmasra duzzadt izmot felváltja az őszes halánték és a hajlott hát, napfényt szinte sosem látni, az emeletekről kíváncsi tekintetek pásztázzák a hétköznapok monotonitását megtörő sajtóvendégeket.

 

Az alsó szinten felügyelők nyüzsögnek, a sétáról visszatért, illetve a munkát befejezett rabok pedig arccal a fal felé várják a motozást, mielőtt bemehetnek a 2-6-8 fős zárkáikba. Berendezésüket tekintve ezek alig különböznek a börtönkörlet zárkáitól, az asztaltól, az ágytól és a kis szekrénytől szinte mozdulni is alig lehet, és bár itt talán valamivel kevesebben osztoznak a mellékhelyiségen, a fél hatos ébresztőt követően így is sietniük kell az elítélteknek, ha mindannyian sorra akarnak kerülni.


Gumiszoba a kezelhetetleneknek

Az országban egyedülálló módon a parancsnok – kinevezése után nem sokkal – elrendelte a fegyházas rész zárkáinak megnyitását: délelőtt és délután 2-2 órára kitárják az egyébként folyamatosan zárt ajtókat, hogy a fogvatartottak a saját emeletükön szabadon sétálhassanak – kizárólag a zárkákon kívül, a „vendégeskedés” ugyanis szigorúan tilos. A népszerűség mellett buktatóval is járt az intézkedés: voltak, akik nem tudták megfelelően kiélvezni a hirtelen rájuk szakadt szabadságot, így néhány ajtó, ha nem is örökre, de egy időre visszazárult.

„Egy fogvatartott büntetése mindig a rá kiszabott szabadságvesztés, nekünk ilyen szempontból több dolgunk nincs velük. A pluszbüntetéseknek semmilyen nevelő hatása nincsen. Egyetlen dolog fontos, hogy betartja-­e a szabályokat, és tisztelettudó-e a személyzettel” – meséli Biczó László, miközben a folyosó végén található egyik magánzárkából egy félig elhalt kiáltás hallatszik. „20 éve van börtönben, de még mindig nem tudott alkalmazkodni a körülményekhez. Többször szembeszegült az intézet rendjével és fogvatartott társaival, ezért  most biztonsági elkülönítésben van” – árulja el az ajtó mögött megbújó ismeretlenről.

Az ön- és közveszélyes fogvatartottakra külön zárka vár. Maximum hat órát tölthetnek el a tűzbiztos, kipárnázott helyen, és minden mozdulatukat kamera figyeli.


Farag, ragaszt, szögel

Fél kettő, nyílnak a reteszek, a zárakban elfordulnak a kulcsok, hátizsákos rabok gyülekeznek a folyosókon. Dorogra indulnak, a helyi üzembe, 8 órában műanyag kupakokat gyártani. A márianosztrai gazdálkodó szervezet, a Nostra Vegyesipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mellett ugyanis vannak, akik a környező városokban is bedolgoznak., Különféle fa-, kerámia- és papírárut gyártanak. Termékeik iránt külföldön is nagy a kereslet.

A törvény szerint körülbelül 26 ezer forintot, a mindenkori minimálbér harmadát kapják munkadíjként egy hónapban. Igaz, ebből lejön a bűnügyi költség, a rabtartás, esetleg gyerektartás, és egy kisebb összeget a szabadulásuk idejére is félretesznek belőle. Ami marad, nem sok, de akad, aki még így is haza tud küldeni pár ezer forintot a családnak, a börtönkaput pedig mindannyian 30-40 ezer forinttal a zsebükben lépik át a nagy napon.


 „Ha kijövök, maga lesz az első, akit élve eltemetek!”

Következő „hősünk”, István már a szabad levegős mindennapokra edz: három műszakban dolgozik a Nostrában, a vécépapírrészlegen. Nemrég kelt, éjjeles volt előző nap, arcán még jól látszódnak a párna gyűrődései. Ő a márianosztrai intézet egyik rosszfiúja.

A körülbelül 170 centis, 28 éves férfi priusza – fiatal kora ellenére – már most a térdéig ér. Csaknem 12 éve ül különböző fegyintézetekben, bűne: csoportosan elkövetett fegyveres rablás, és még néhány kisebb „bónusz”. Múltja, mely a jelenhez vezetett „mintaszerű”: világvégi kis falu, rossz társaság és környék, elérhetetlen vágyak, soha be nem teljesülő lehetőségek, valamint a „nem megfelelő helyre születtem” érzése.

Végigjárta, amit csak lehetett: Tököl, Markó utca, Eger, Venyige és most Márianosztra. Itt már hat éve koptatja a szürke rabegyenruhát, három év tíz hónapot kell még lehúznia a rácsok mögött. Másfél éve szabadult volna, de „belecsúszott néhány dologba, amibe nem kellett volna”: öt éve egy karácsonyi csomag körüli konfliktus kapcsán bántalmazta zárkatársát. István ugyanis karácsonyra süteményt kapott, melybe Rivotrilt sütött a család. A gyógyszeres sütitől aztán elkábult, majd pörögve ébredt, számonkérve zárkatársát, hogy hol a maradék. Társa hiába érvelt, hogy István ette meg az egész süteményt, a felbőszült elítélt nem fogadta el a választ, és hónaljon szúrta a másik rabot.

Azóta Nosztrán tilos a házisüti, István pedig négy és fél évet kapott. De azt mondja, „annyi még lecsúszik”. Nem úgy, mint az első balhénál: Hiába érvelt a bírónál ítélethirdetéskor: „Normális maga? Ha kijövök, maga lesz az első, akit élve eltemetek!” – nem használt. Tíz évet mértek rá.

„Az embernek a becsülete a legfontosabb. Tízéves fiam van, így sokkal nehezebb elnézőbbnek lenni a fajtalankodókkal. Régen vadabb voltam, harcosnak neveltek, most már leesett, hogy talán le kellene állni, van otthon egy gyerekem, akit látni szeretnék. Édesanyám gondoskodik róla, hat másik gyerekkel együtt, amiben csak tudok, segítek neki innen bentről.”


Nagy „játszmás”, állítja, a börtönben a legfőbb szabály, hogy sose ismerjék ki az embert igazán. „Itt nem tudod teljesen magadat adni. Nem lehet. Ha rájönnek, hogy valójában te ki is vagy, akkor véged.” Ettől függetlenül sok a barát, a régi ismerős a „bekasztnizottak” között, a szomszédos zárkában például a nagybátyja ül, nemrég érkezett, nyolc évig marad.


Nulla jövőkép

Nincs illúziója a jövőjét illetően: „Kimegyek 11 év után, és mindenhol kitagadnak. Senkinek nem kell egy olyan ember, aki ennyit ült. Pénz nélkül viszont nem vagy senki. Aki szabadul, nem sokat van kint. Maximum 6-7 hónapot, majd újra itt találja magát. Legutóbb az egyik srác egy hónapot töltött szabad levegőn, majd visszajött, mondván, nincs mit ennie kint. Ha éhes lesz a gyerek, mit mondok majd neki? Hogy nincsen?” Ő így látja, mások bíznak a börtönben megszerzett szakképzésben, sokan tervezik a majdani elhelyezkedést a tanult pék, targoncás, kőműves szakmában.

Lejárt az időnk, mennünk kell, érkeznek a csajkák, ebédhez készülődnek a rabok. A menü: húsleves és tejfölös csirkeaprólék tésztával.


Közös felelősség

Biczó parancsnok szerint a fogvatartottak későbbi sorsa az elítélt, a társadalom és az állam közös felelőssége.

„Ezeket az embereket 90 százalékban senki nem vette emberszámba kint. Úgy nőttek fel, hogy amikor a testvérük kiszabadult a börtönből, a család ünnepséget és nagy lakomákat tartott. Szabadulása napján lufikkal várták a kapuban, és megveregették a vállát, hogy végre felnőtt férfi lett belőle. Meg kell értetnünk velük, hogy nem ez a jó, a követendő példa” – vallja a parancsnok.

Visszanézve még látni, ahogy a délutáni műszak leadja a munkát az üzemben, a marhákat már befelé hajtják a mezőről, helyükre kerülnek a fadeszkák, a gépsor is megpihen. Egy időre. Holnap ugyanis minden kezdődik elölről. Újra és újra..."

Börtönriport az FN24 hírportálon

Forrás: http://fn.hir24.hu/itthon/2012/09/25/borton-ahol-meg-sem-probaljak-a-szokest/

Az FN24 hírportál száguldó riportere, Munkácsy Márton, ismét rácsok közé került. Kétrészes börtön-tesztjük második felében az általa nemes egyszerűséggel egyik legmodernebb magyar börtönnek titulált intézetbe, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe látogatott el, és megnézte, milyenek a huszonegyedik századi rácsok. Nézzük:

"Lehetne pusztába épített összeszerelő-üzem vagy irodaház a mezőn, hisz kívülről még szögesdrót sem jelzi, hogy börtönhöz érkeztünk. A beléptetés már szigorúbb: egyenruhás őr és fémkereső fogad, mobiltelefon a kisszekrénybe – kifelé majd visszakapjuk.

A fogvatartottak is érzik a szigort, az intézet 2003-as nyitása óta senki sem próbálkozott szökéssel – legalábbis az épületen belülről. Külső helyszínről már ketten is megléptek, igaz, egyikőjük sem töltött hatvan percnél többet szabadlábon.


Acélháló és következetesség

Az intézetparancsnok Németh Éva bv. ezredes a felügyelet következetességének tudja be a rendet. Persze nyilván visszatartó erőt jelentenek az infrás áthatolásérzékelők, a detektoros kapuk, és az acélhálós vasbetonfalak, amiket átfúrni lehetetlen, de ha sikerülne is, vakfolyosóra jutna a próbálkozó.

 

És az sem mellékes szempont, hogy itt nincsenek nagy ítéletesek, senkinek sincs tíz-húsz éve kifigyelni, melyik őr árnyékában kéne kisétálni. A „veszprémiek” zöme ugyanis előzetesben ül, ítéletre vár. Évente legalább hatszor cserélődik a társaság, aminek legfájóbb következménye, hogy az „átutazók” kevéssé vigyáznak a körletekre.


Szól a rádió

A zárkák többsége úgy néz ki, mint egy gyerektábor a nyári szünet végén: lelakva, de alapvetően jó állapotban. A falakba rádiót szereltek, ezek folyamatosan szólnak, csakúgy, mint a tévék.  Vaságyak, szekrények, stokik, asztal, hideg-meleg vizes mosdó a berendezés. Extra, hogy a vécéket ajtó zárja, nincs ez így minden börtönben.

A legrosszabb állapotban a fogdák vannak. Nem csoda, ide tényleg csak azok kerülnek, akik a rácsok mögött sem képesek lehiggadni. Kísérőnk, Szijártó József nyugdíjas alezredes azt mondja, a leggyakrabban épp a zárkán belüli rongálás miatt kerülnek az őrizetesek a „vandálbiztos”, kamerával felszerelt fogdára. A padlótól plafonig puha és éghetetlen borítású gumiszobában viszont mindmáig csupán egyetlen vendég fordult meg, egy dühöngő ukrán elítélt.

A bekattanásokat családi tragédiák, otthonról kapott rossz hírek váltják ki. Amin bizonyára nem segít a zsúfoltság: az eredetileg kétfős zárkákban hárman laknak, a négyfősökben nyolc ágy áll.


Kiegyenlítés

Eredetileg százkilencvennyolc főre kalkulálták az intézetet, de a „telítettség-kiegyenlítő” program okán most kétszázhetven fölötti a létszám. (A büntetés-végrehajtás azért működteti ezt a programot, hogy az országos telítettség egyenletes legyen: a zsúfoltabb megyékből szállítják át a fogvatartottakat a kevésbé telített börtönökbe.)

Sok ember ez egy kis börtönre, ahol a hat és fél méter széles sétálóudvarokat is kevesebb lakóra tervezték. Ráadásul annak idején az volt a kérés, hogy a zárkák ne a külvilágra nézzenek, a börtönvezetés pedig már csak a gyakorlatban szembesült azzal, hogy a szűk udvaron korzózók folyamatosan beszélgettek a zárkában maradottakkal és megpróbáltak nekik ezt-azt beadni, ám az őrség figyelt, így már a legtöbb zárkaablakon sűrűbbek a rácsok, hogy megszűnjön az árupiac.

Németh Éva szerint ez a legnagyobb probléma, hiszen ül itt mindenféle személy: előzetes és elítélt, férfi és nő, fiatalkorú és felnőtt, fogházas, fegyházas és börtönfokozatú - mindre különböző szabályok vonatkoznak. Nem beszélve a dohányzó és a nem dohányzó rabokról, valamint a bűntársakról, akiket kötelező elkülöníteni egymástól.

Olykor nehézséget okoznak az előállítások is. Minden egyes tárgyalásra, szakértői vizsgálatra vitt fogvatartottat őr kísér, csakhogy ha adott napra húsz előállítás jut, elégtelen lehet a felügyelői létszám. Ilyenkor az intézet más osztályain dolgozók is besegítenek.


Leszerelték, mert harapott

A különösen nehéz eseteket a börtön műveleti csoportja kíséri, kommandósok fekete ruhában. Tartanak is tőlük a rabok, csakúgy, mint a szolgálati kutyáktól. Az ebeknek elég megjelenniük a körleten, csend támad nyomban. Öt német juhászkutya őrző-védő feladatokra lett kiképezve. Eredetileg volt egy kábítószer-kereső társuk, ám miután megharapta felettesét (egy embert), távoznia kellett a testülettől.


Hét és fél kilométer a rabok között

Égető létszámhiány nincs, de éjszakánként - a többi börtönhöz hasonlóan - egy felügyelő jut egy emeletre, erősítés csak akkor érkezik, ha nyitni kell valamelyik zárkaajtót. Kiszámolták: ha a fegyőr betartja az előírásokat, vagyis a meghatározott időközönként benéz minden zárkába, akkor egy éjszakán közel hét és fél kilométert sétál. Lazsálni lehetetlen, az ellenőrzőkörút nem rövidíthető, ugyanis számítógépes napló vezeti a járőrútvonalat.

Talán ennek is köszönhető, hogy viszonylag kevés az öngyilkossági kísérlet. Ottjártunkkor egy ilyen fogvatartottat őriztek, ő néhány hónapja megpróbálta felakasztani és felgyújtani magát. Az őrök időben észrevették, mit tett, kórházi kezelése után újra visszatért a zárkába.


Kórház a börtön szélén

A veszprémi börtön egészségügyi körlete jól felszerelt, ahol két elkülönítő és négy betegszoba van, amelyeknek ritkán vannak lakói. Bár a fogvatartottak egészségügyi ellátását egy-egy szerződéses fogorvos és orvos irányításával a szakápolók végzik, komolyabb ellátásra nincs mód. A súlyos esetek Tökölre kerülnek, a veszprémi betegszobák pedig csak a fertőző rabok elkülönítésére szolgálnak.

A karbantartói és a konyhai melókon túl munka az előzetes házakban alig, így meglehetősen egyhangúan telnének a fogvatartottak hétköznapjai, ha a bv. intézet nem szervezne sport- kulturális és szabadidős programokat. A képzéseket nehezíti, hogy a sűrűn cserélődő „hallgatói állomány” miatt kizárólag egészen rövid tanfolyamokat érdemes szervezni.

Az elmúlt időszakban egy egészségügyi felvilágosító kurzusnak volt nagy sikere, amelyet egy előzetesben lévő nőgyógyász tartott a társainak.

Hamarosan parkrendező képzés is indul: egy külső cég azt is vállalja, hogy a végzést követően fél évig foglalkoztatja a frissen szabaduló résztvevőket. A jelentkezőknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük, a legfontosabb, hogy a szabadulás időpontja nem lehet túl távoli.

 
Sándor és András, a parkrendezők

Az egyik résztvevő, Sándor kisebb-nagyobb megszakításokkal húsz éve ül, most épp azt a négy és fél évet koptatja, amit erőszakos bűncselekményekért kapott. Megjárta a Markót, Tökölt, Sopronkőhidát és Állampusztát, csak hogy karrierje fontosabb állomásait említsük. Mint mondja, mind közül Veszprém a legjobb hely, „kulturált börtön, és a fegyelem se durva, ha betartjuk a szabályokat”.

Zárkatársa, András eddig csak Sopronkőhidát ismeri a palettából. Szerinte is jobb hely Veszprém, de még itt se hagyja el a zárkáját. „Magányos farkas vagyok” – így fogalmaz. Bűncselekményéről nem szívesen beszél, de arról biztosít, hogy többet nem kerül vissza. Nagyívű ígéret ez egy olyan közegben, ahol ötven százalék feletti a visszaesők aránya. András állítja, motivációnak kell neki az amúgy ingyenes parkrendezői tanfolyam, meg azért is, hogy jobban teljen az idő.

 
Aki lakással szabadul

A tanfolyamon nem vesz részt, de meglepő módon szabadulni se mindenáron akar a bolti lopásokért elítélt Csaba. A korábban hajléktalanként élő férfi értékeli a napi háromszori étkezést és a fedélt a feje felett.


Festeni kezdett a börtönévek alatt. Egyik munkáját oklevéllel jutalmazták egy berlini rajzversenyen, idebent ő dekorálta a látogatószoba gyereksarkát. Most épp egy fogvatartott családképét festi meg, „galaktikus háttérrel”. Többnyire fényképről dolgozik, mutatja is az Ördög Nóráról, a Barátok közt Zsófijáról és az OTP-s Csányi Sándorról készült tablóját.

Ő a börtön Michelangelója, aki ráadásul lakhatási lehetőséggel szabadul, köszönhetően a börtönviselteket segítő Váltó-Sáv Alapítványnak. Ritka sikersztori az övé, mert innen amúgy mindenki azzal távozik, amivel érkezett, legföljebb némi útiköltséget kap, ha senki nem várja a kapuban.

A szabadulók felénél aztán kezdődik minden elölről, akár életfogytig..."